Harry Kane a Donald Trumppal való golfozásról: Szürreális élmény volt

Az angol csatár reméli, hogy 80 éves korában ő is ilyen színvonalon játszik majd, mint az amerikai elnök.

  • HVG

Harry Kane, az angol válogatott csapatkapitánya megerősítette, hogy néhány hónappal ezelőtt az amerikai elnökkel, Donald Trumppal golfozott együtt. Trump múlt héten az újságíróknak beszélt a közös játékról, és nagy elismeréssel szólt a 32 éves csatárról: méltatta golftudását, futballkarrierjét, valamint emberi kvalitásait is.

Kane egy péntek esti sajtótájékoztatón viszonozta a kedves szavakat. Köszönetet mondott a meghívásért, hozzátéve, hogy az amerikai elnök „meglepően jól golfozik”, és reméli, hogy 80 éves korában ő is ilyen színvonalon játszik majd.

A Miamiban, a Norvégia elleni szombati világbajnoki negyeddöntő előtti sajtótájékoztatón Kane elárulta, hogy a közös golfpartira nagyjából másfél évvel ezelőtt, a floridai Palm Beachen került sor, és az élményt „egészen különlegesnek” nevezte.

Őszintén szólva egészen jól ment a játék. Körülbelül másfél éve játszottunk együtt. Meghívott, amikor Palm Beachen jártam. Ha pedig az Egyesült Államok elnöke hívja meg az embert valahová… Ez egy igazán szürreális élmény volt: találkozni vele és együtt golfozni. Egyébként tényleg nagyon jól játszik. Remélem, az ő korában én is ilyen jól fogok golfozni

– mesélte Kane.

A jelek szerint Trump nagyon megkedvelte a Bayern München csatárát. Miután Anglia kiejtette Mexikót, arról posztolt az amerikai elnök, hogy „Harry Kane, az angol válogatott játékosa egy NAGYSZERŰ focista”, majd másnap ismét azt hangsúlyozta, mennyire nagyra tartja Kane-t, és ekkor beszélt először nyilvánosan a közös golfpartijukról is. „Szerintem Kane kiváló játékos. Golfoztam vele, és nagyon megkedveltem. Jó golfjátékos, és egyszerűen nagyszerű ember” – mondta az amerikai elnök.

Foci-vb 2026

Június 11. és július 19. között az amerikai focivébére figyel a világ. Három házigazda, 16 helyszín, 48 csapat, 104 mérkőzés – sosem rendeztek még ilyen nagyszabású futballtornát. Kövesse a HVG-n a világbajnokság minden rezdülését.

Hozzászólások