Balla István
Balla István

Ha nevetünk, és egy idő után kiderül, hogy saját magunkon nevetünk, sokkal jobban megérthetjük a menekültkérdést – véli Vajdai Vilmos, aki ennek megfelelően rendezte meg a Nem vagyunk mi barbárok című darabot a Katonában. Interjú, amiben előkerül Manu Chao, Fekete György, Trump, Orbán és Lenin is.

hvg.hu: Ki lehet röhögni a menekültválságot?

Vajdai Vilmos: Az emberek viselkedését lehet kiröhögni egy ilyen helyzetben. A menekültekkel kapcsolatos vélekedések mindkét oldalán erős zavar van. Én mint állampolgár úgy vélem, hogy fontos a bajbajutottakon segíteni, de ezt racionálisan kellene megtenni. Nem lehet zavart beszéddel, direkt felcukkolt néppel. A humor, a groteszk arra való, hogy jobban eljussanak a fontos kérdések az emberekhez. Ha nevetnek, és egy idő után kiderül, hogy tulajdonképpen saját magukon nevetnek, akkor sokkal jobban felfogható számukra egy ilyen fontos kérdés, mintha aludnának a színházban. A humor ébren tartó erő.

hvg.hu: Megszoktuk már a TÁP színházas előadásokban, hogy soha nem lehet tudni, mi történik a következő pillanatban, nincs ez másképp a Nem vagyunk mi barbárokban sem. A darab egy súlyos Pilinszky-verssel kezdődik, amit a költő hangján hallunk, és Manu Chao magyarított szövegével zárul, amelyben a saját sorstalanságukat éneklik meg fiatalok. A kettő közt – bár történnek további súlyos dolgok – lényegében röhögünk.

V. V.: A darab felfogható egy kriminek is, de igazából nehéz meghatározni a műfaját. Az eredeti dráma műfajától ráadásul Peer Krisztiánnal el is kanyarodtunk. Alapgondolatában és történetében nem, de végeredményében elég távol áll az eredeti Philipp Löhle-műtől. A német darab egy jóléti és befogadó társadalom szemszögéből vizsgálja a menekültkérdést, mi pedig a mi kevéssé befogadó és kevéssé jóléti államunk szemszögéből.

hvg.hu: Egy nyolcadik kerületi proli társaság sejlik fel a szereplőkben.

V. V.: Ugyanúgy, ahogy a menekültről sem tudjuk a darab folyamán, hogy kicsoda, honnan és miért jött, a bemutatott szereplőkről sem tudjuk pontosan, hogy kik is valójában. Azt próbálom bemutatni, hogy milyenek is vagyunk mi, magyarok.

hvg.hu: Nem egy szerethető társaságot látunk, az biztos.

V. V.: Nem. Valóban nem nagyon van szerethető a négy szereplőben.

hvg.hu: De térjünk vissza a Máthé Zsolt által magyarított Manu Chao-záródalra! A fiatalokból álló kórus azt énekli a Clandestino dallamára, hogy „Bevándorló – sorstalanság/Kitántorgó – sorstalanság/Maradj itthon – sorstalanság/A segítséged illegál.” Nagyon erős, az ember gyomráig ható befejezés, amit még nagyon sokáig hordoz magával a néző…

V. V.: A fiatalok jelentik a jövőt, nekik csesszük el éppen az országot. Valóban nem egy optimista befejezés. Eredetileg nem itt volt vége a darabnak, hanem a csótányokkal teli sivár szoba képével. Az sem sokkal derűlátóbb. Az eredeti darabban egyébként minden második jelenet egy kórus, ami elmondja, hogy ők (a németek) hogyan is élnek. Próbálják ebből a szemszögből értelmezni ezt az új, roppant összetett világot. De nyilvánvaló, hogy mire a mai fiatalok felnőnek, 20-30 év múlva egy sokkal nagyobb népvándorlás indul el, mert sok helyen megszűnik az ivóvíz-utánpótlás. És az végképp nem lesz kezelhető, ha nem készülünk fel rá. Az a célunk, hogy a színházi eszközeinkkel megmozgassuk az emberek gondolkodását, hogy ez van, ez lesz, és ez egy erős probléma.

©

hvg.hu: Azért is fura a fiatalok ilyetén hadrendbe állítása, mert az ön nyilatkozataiban egyetlen optimista kiszólást olvastam, ami épp arról szólt, hogy az új generáció az internet nyitottsága miatt szabadabban válogathat az információk között, így maga is nyitottabbá válik, és ez talán nekünk is jó.

V. V.: Igen, de azért nem vagyok ebben sem biztos. Mindenesetre próbálom elkerülni azt a helyzetet, amit sokszor látok az én korosztályomban, amikor azt kérdezik, „miért gondolkodnak ezek a fiatalok máshogy, hát nem értik a helyzetet?”. Pedig épp a fiatalok gondolkodnak a mai világnak megfelelően, és mi vagyunk, akik elmaradottabbak vagyunk. Nekik természetes például a digitális világ minden lehetősége.

hvg.hu: Azért eddig is megvoltak ezek a generációs szakadékok.

V. V.: Korábbi darabjaimban próbáltam az emberi kapcsolatokat is vizsgálni. És bizony eléggé megpiszkálta ezeket a technikai-digitális forradalom. Eddig minden szép lassan haladt, fejlődött. Ezek az emberi kapcsolatok minden társadalom alapját képezik. Most káosz van, felbomlottak a kapcsolatok. Majd bizonyára lesz ebből valami 50-100 év múlva, egy másfajta kapcsolati rendszer. De végső soron, a Nagy Egészet tekintve optimista vagyok. A világ jó felé halad, még ha vannak is olyan súlyos időszakok is, mint a Trumppal, vagy éppen Orbánnal jellemezhető korszakok. Kellenek visszalépések. Ahogy Lenin mondta: egy lépés előre, kettő hátra. Orbán Viktorék Lenin útját követik. Ők a két lépés hátra. De ezekkel a politikai szagú kijelentésekkel azért csínján bánnék, inkább a színházzal szoktam ilyenekről beszélni, főleg a TÁP Színházzal. Hacsak nem épp dadaista darabot csinálunk. De végül is a dadaizmus ugyanaz, mint a politika. Erre most jöttem rá.

hvg.hu: Ezt hogy érti?

V. V.: Annyira értelmetlen, nem halad sehová a dolgok nagy egészét tekintve, a még nagyobb egészt nézve persze biztosan van valami rendszer és nem istenre gondolok. De ne menjünk ebbe se jobban bele, mert egyiket sem tudom, micsoda. Se a dadaizmust, se a politikát.

NEM VAGYUNK MI BARBÁROK
A Katona József Színház Sufnijában a darab legközelebb januárban 20-án, 21-én, februárban 2-án, 4-én, 12-én és 13-án látható. Színlap itt.


hvg.hu: 30 éve állandó tagja a Katona József Színháznak, és egyben 25 éve viszi a TÁP Színházat is. Közvetlen tapasztalata van a kőszínházról is és a független színházról is. ..

V. V.: …és ez erős belső meghasonlásokat okoz. (nevet)

hvg.hu: A kettő mintha soha nem lett volna ilyen távol egymástól. A hatalom nem szereti az alternatív színházat. Még nem akarja eltakarítani, de próbálja ellehetetleníti.

V. V.: A függetlenek és a kőszínházak viszonyát tragikusnak tartom. Az ország legjobb kőszínházának vagyok a tagja, ami mindig is magas színvonalon dolgozott, most pedig úgy érzem, különösen fontos dolgokról beszél, magas nívón. A fiatalok is kezdenek beözönleni. Ez nagyon jó. De a függetleneknél is születnek komoly, progresszív, magas színvonalú előadások, csak tizedannyi pénzért és ötször annyi energiából, mint a kőszínházakban. Én is, ha csinálok valami erős előadást a TÁP Színházban, az negyedannyi figyelmet sem kap, mintha a Katonában csinálok egy darabot. Azt látom, hogy a szakmában nagyon gyenge a szolidaritás. Fuldoklik a független színházi szcéna, egyfolytában bizonytalanságban dolgozik. A kormány fél a függetlenektől. Talán azért nem szüntetik meg teljesen, hogy csökkenthessék a támogatásukat. Így még van némi beleszólásuk a működésükbe.

©

hvg.hu: De az ellehetetlenítésnek örömteli oldala is van. Egyre nagyobb a pezsgés, egyre fontosabb előadások születnek a függetlenek körében.

V. V.: Ilyen módon meg is köszönhetjük, hogy nyomorgatnak bennünket. A kormány a saját sírját ássa ezzel, a függetleneket használva lapátnak. Ugyanis, ha most még nem is látszik, a kultúra és a művészet fogja leváltani ezt a rendszert, és nem ez a borzasztó nép, ami vagyunk, beleértve magamat is.

hvg.hu: Most mi is a TÁP Színház pontos neve? Legutóbb Nemzeti TÁP Színháznak mondta.

V. V.: Most Magyar Nemzeti TÁP Színház. Tágabb nevén Magyar Nemzeti Munkaalapú Illiberális TÁP Színház. De lehet, hogy visszaegyszerűsítjük Nemzeti TÁP Színházra, mert ebben mindez benne van. A színház amúgy jól megy, ingyen dolgozunk többnyire, produktívak vagyunk, több darabunk készül. Sajnos bezárt a Hátsó Kapu, korábbi állandó helyünk, ezt nagyon sajnálom. De játszunk a Szkénében, a Trafóban, a Jurányiban. Az elnyomás arra késztet, hogy dolgozzunk, dolgozzunk, dolgozzunk. Erről szintén Lenin ugorhat be mindenkinek a tanulni szóval, ugye.

hvg.hu: Nem Leninről jut eszembe, de korábban azt is mondta, hogy készülnek egy Fekete György költői estre. Azzal mi a helyzet?

V. V.: Azzal már volt is egy botrányunk. A mai reneszánsz ember című Fekete György költői estet beadtuk egy galéria által kiírt pályázatra. A kuratórium támogatta az elképzelésünket pénzzel is, bemutatási lehetőséggel is a helyszínen. De a galéria megijedt a témától és visszalépett. A kuratórium pedig azonnal lemondott. De próbálunk pályázni ezzel a Műcsarnokhoz is, amit a Fekete által vezetett MMA felügyel. Mi valóban akarunk egy költői estet csinálni, már a köteteket meg is szereztük. Sőt, egy korábbi darabunkba, a Rossz írások estjébe már bele is raktunk egy Fekete György-verset – párban egy Bob Dylan-verssel. Elég jól passzolnak egymáshoz. Jelzem, most, hogy Dylan Nobelt kapott, nem kéne sokáig váratni Fekete Györgyöt sem.

©

hvg.hu: A TÁP Színház egyik egyperces darabja a ligetvédőkről szólt. Ezt hogy képzeljük el?

V. V.: Az egyperceseknél egy néző jön be egy percre az előadásra. Itt arról volt szó, hogy volt egy tüntetés a fák védelméért, szemben a tüntetőkkel pedig a kopaszok. A néző is beállt a tüntetők közé. Ott egyszer csak egy kopasz úgy tett, mintha megütötte volna az adott néző (mint ahogy a valóságban is megtörtént, a Ligetben), s erre nálunk a többi kopasz megverte a kopasztársát (ez nem történt meg a valóságban). A végén odaadtuk a husángot a nézőnek is, hogy „tessék, most üssed te is”. A legtöbben visszautasították, de volt, aki simán megpüfölte az embert. Nyilván az ütés nem fájt, de azért el kell gondolkodnia mindenkinek, hogy ő mit tesz, mi tenne egy ilyen helyzetben. Volt, aki ütött, majd kint, amikor megtudta, hogy a barátnői nem ütöttek, sírva fakadt, hogy ő milyen rossz ember.

hvg.hu: A TÁP Színháztól utoljára akkor volt hangos a sajtó, amikor botrány kerekedett a Vígszínház 120 éves szülinapján előadott Himnusz-feldolgozásukból. Politikusok kiáltottak kígyót-békát erre a „nemzetgyalázásra”. Lett ennek valami következménye?

V. V.: Sajnos, nem.

hvg.hu: Sajnos?

V. V.: Mi, lévén Magyar Nemzeti TÁP Színház, csak elénekeltük a Himnuszt, köszöntve ezzel a Vígszínházat. Csak a mai módon. E miatt egy pár hétig gyalázkodtak az oldalunkon, de aztán elült a dolog. Viszont nekünk ez kifejezetten jót tett, hozott néhány könnyebben telt házas előadást.

Névjegy

Vajdai Vilmos (Dunaújváros, 1962. június 18.) színész, rendező, zenei dramaturg, DJ

A Katona József Színház tagja, alapító igazgatója és mindenese a TÁP Színháznak. Számos színházi előadás, film zeneszerzője, illetve zenei szerkesztője.
Alapító tagja volt a Korai Öröm zenei formációnak, lemezlovasként is ismert.