Az Atlético Madrid illetékesei bejelentették, hogy részükről immár semmi akadálya nincs Sergio Agüero Londonba igazolásának. A Chelsea ugyanis még augusztusban 42 millió fontos ajánlattal jelentkezett be a 21 éves argentin támadóért. A gond az, hogy szeptember elején a FIFA két évre eltiltotta az angol csapatot mindenféle igazolástól, egy etikátlannak minősített tranzakció miatt.
Bár a Kékek fellebbeznek a döntés megváltozatásáért, de legalábbis enyhítéséért, mert a két év számukra hosszú idő. Az első meghallgatás még karácsony előtt várható. „A Chelsea annak idején 42 millió fontot ajánlott Sergio Agüeróért, a Real Madrid pedig 33 milliót Diego Forlánért. Ha bármelyikük újra akar tárgyalni, rajtunk semmi sem múlik” – mondta Miguel Angel Gil Martin, az Atlético igazgatója.
A Chelsea számára szerencsés esetben Carlo Ancelotti vezetőedző még januárban megkaphatja Agüerót, ha akarja. Ugyanakkor azóta annyi változott, hogy a fiatal csatár nem léphet pályára a Bajnokok Ligája-kiírásban más csapat színeiben, csak az Atlético Madridéban. A klubelnök döntésére egyedül az ad magyarázatot, hogy a csapat borzalmasan kezdte a bajnokságot, ezért komolyan szóba került a két játékos eladása.
A Chelsea eltiltása ellenére 42 millióért csatárt igazolna
Az Atlético Madrid gárdája óriási bevétel elé néz, mivel két elitklub is bejelentkezett két egy-egy játékosáért. A vásárlást ugyanakkor meghiúsíthatja, hogy az egyik érdeklődő a Chelsea, melyet jelenleg kétéves büntetés tilt el az ilyen üzletektől.
Újabb front sejlik fel a Legfőbb Ügyészségen dúló totális háborúban
Tóta W. Árpád: A Fidesz útja a komcsizástól a végelgyengülésig
Igazából a Fidesz stratégiájában is okafogyott a Terror Háza – csakhogy más nótát nem tudnak.
Házkutatást tartottak a rendőrök az Alapjogokért Központnál a korábban itt bujtatott lengyel miniszterhelyettes ügyében
Az Alapjogokért Központ reagált a házkutatásra: büszkék rá, hogy Magyarország érdekeit szolgálták
Hétfőn dönt a mentelmi bizottság Magyar Péter, Seszták Miklós és Hankó Balázs ügyéről
Szőlő utca: a tucatnyi gyanúsítottból már csak Juhász Péter Pál és élettársa van börtönben
Orosz katonai helikopter hatolt be a lengyel légtérbe
Molnár Áron indulatos válaszban vágott vissza Hankó Balázsnak
„Hazudsz” – ezzel a megállapítással szedte szét a volt miniszter állításait.