Balogh Csaba
Balogh Csaba
Tetszett a cikk?

Idei, huszonnegyedik fejlesztői konferenciáján az asztali OS X és a mobil iOS operációs rendszereből is új verziót jelentett be az Apple. Egyáltalán nem mellesleg itt az egy töltéssel 12 órán át működő MacBook Air és az új asztali Mac Pro.

Offline sikerjelentésekkel indult az Apple WWDC fejlesztői konferenciájának nyitóeseménye: Tim Cook vezérigazgató bejelentése szerint tavaly naponta 1 millió vásárló tért be a 14 országban található 407 Apple Store valamelyikébe. Itthon sajnos egy sincs belőle, így ennél számunkra sokkal érdekesebb, az az App Store: a digitális boltban jelenleg 900 ezer (köztük 375 ezer iPades) alkalmazás található, az Apple adatai szerint 93 százalékukat havonta letöltik. A cég eddig 10 milliárd dollárt fizetett ki a fejlesztőknek. Ez utóbbiakból egyébként 6 millió van, míg a Store felhasználóinak száma 575 millió környékén jár.

Némi mesterséges intelligenciát is felvonultató matchboxos közjáték után a Mac gépekre terelődött a szó, amikkel az elmúlt öt év átlagában évi 15 százalékos növekedést tudott felmutatni az Apple az eladások terén, miközben a pc-piac csak 3 százalékkal nőtt - persze egészen máshonnan indultak. Ennél jóval érdekesebb, hogy az OS X asztali operációs rendszer aktuálisan legfrissebb verzióját egy évvel a bejelentés után a felhasználók 35 százaléka használja, szemben a Windows 8 több, mint fele annyi idő alatt teljesített, mindössze 4 százalékos részesedésével. De nem sokáig lesz már a Mountain Lion a legújabb OS X, érkezik ugyanis az idei frissítés.

Úgy hívják: Mavericks

Az OS X Mavericks egyik fontos újítását a windowsos Intézőhöz hasonló Finder fülesedése adja. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Finder is hasonlóan kényelmes multitaskinges képességeket nyújt majd, mint bármelyik korszerű böngésző. A fájlok címkézhetők lesznek, és végre fejlődik a többképernyős mód. Előbbi egy mappákon felüli csoportosítási rendszert tesz majd lehetővé, utóbbi pedig azt jelenti, hogy az eddigieknél jobban lebontba, egymástól függetlenebbül kezelhetjük majd a képernyők tartalmát.

Az új oprendszer a Mac-ek üzemidőbéli teljesítményének is jót tesz majd. Az Apple mérései szerint 72 százalékkal is csökkentheti a processzor aktivitisát, és javítottak a memóriakezelésen is. Szintén takarékosabban dolgozik majd a Safari böngésző (processzor és memória terén is), sebessége gyorsul és néhány új funkciót is kap. Utóbbi újdonságok közé tartozik az egyklikkes könyvjelzőmentés, az oldalsávos könyvjelzőkezelés, illetve a kicsit szebb olvasási lista.

Az OS X üzemidő-spóroló technológiái
Apple

Jelszótár, új dizájn, új appok

És hogy a szépség mellett további praktikumokat is soroljunk: lesz iCloud Keychain (egy rendszerszintű jelszómenedzser, ami megjegyzi és 256-bites titkosítással tárolja a weboldalak felhasználóneveit, jelszavait, bankkártyaszámokat és wifi-jelszavakat), interakciós lehetőséggel fejlődnek az értesítési központ elemei, a Mac App Store pedig a háttérben, csendben frissíti majd a gépen lévő alkalmazásainkat.

Jelszógenerálás és megadás minden platformon
Apple

Megújul, letisztult dizájnt kap (és kényelmesebben használható lesz) az Naptár alkalmazás, valamint az Apple Maps is, merthogy a Mavericks megjelenésével a térképapp is elérhető lesz asztali környezetben, ahogy jön az iOS-ről szintén ismerhető iBooks alkalmazás is.

Az OS X Mavericks előzetes verziója mától elérhető a fejlesztőknek, a megjelenés pedig őszre várható.

Új MacBook Air modellek, egésznapos működéssel (+ új Mac Pro)

A jelenleg piacon lévő MacBook Air modelleket úgy reklámozta az Apple, hogy a teljes munkanap munkára eső részét kibírják, most viszont léptek egyet előre, az új gépek ugyanis már egy egész nap (ébren töltött részét) bírják egyetlen feltöltéssel. Kicsit konkrétabban a 11-es modell 5 és a 13 colos modell 7 órája helyett ez 9 és 12 órás üzemidőt jelent.

Apple

A gépekben már az Intel új, Haswell chipjei teljesítenek szolgálatot, ami energiatakarékosabb működést és 40 százalékkal gyorsabb grafikát is jelent.

És a legjobb hír: az új MacBook Air már ma cseréli a régit. A 11 colos modell konfigurációtól függően 999 és 1199 dollárért lesz kapható, a 13 colos verzió két modellje pedig 1099 és 1299 dollárba kerül majd.

Az új Mac Pro kifejezetten szexi dizájnnal érkezik, az asztali Apple a korábbi modellnek mindössze nyolcadát teszi majd ki méretben. Gyorsabb processzor, memória és tárhely lesz benne, illetve a 20 Gbps adatátvitelre képes, itt debütáló Thunderbolt 2 csatlakozó. A gép a 4K-s kijelzőket is kezeli majd. Hogy mikor, azzal kapcsolatban csak annyit árult el Phil Schiller, hogy “valamikor idén”.

Apple

Felhőbe megy az iroda

A 300 millió felhasználóval rendelkező iCloud-integráció mélyítése jelenti az Apple irodai szoftvercsomagja, az iWork következő verziójának egyik legfontosabb újítását. Sőt, talán jobb, ha úgy fogalmazunk, hogy nem egy kapcsolat mélyítéséről van szó, hanem hatalomátvételről. Az iWork for iCloud név ugyanis azt jelenti, hogy az Apple a Google és a Microsoft irodai webalkalmazásaival szeretné felvenni (végre) a versenyt, az iWork megszokott elemei ugyanis böngészőből lesznek elérhetők.

Az iCloud természetesen nem csak az Apple gépein lesz elérhető, hanem windowsos masinákon is, ráadásul minden fontos böngészőben, még Internet Explorerben is. A fejlesztők már mától próbálgathatják a bétát, mi pedig később, de még idén valamikor megtehetjüjk majd ugyanezt.

Apple

7. iOS 7.

Mindez (tényleg) szép és (tényleg) jó, a WWDC résztvetői azonban elsősorban nem ezek miatt váltottak jegyet, ahogy mi sem erre voltunk igazán kíváncsiak, hanem az iOS-re. Arra az iOS-re, ami például az iPhone-okat hajtja, a Tim Cook által idézett adat szerint olyan jól, hogy az iPhone-júzerek kétszer annyira használják mobiljaikat, mint az androidosok - bármit is jelentsen ez -, hamarosan az új, hetes iOS rendszerrel használhatják többet.

Az iOS 7 alapos megújulást jelent, főleg azt figyelembe véve, hogy az Apple mobilos oprendszere az első verzió óta nagyjából ugyanúgy néz ki. Most viszont jönnek az új ikonok, az új betűk, az új színvilág, új felületek az Apple alkalmazásainál és rendszerszinten is. (Érdekes újdonsága a felületnek a 3D-hatás. Ez semmilyen 3D-s technológiát nem jelent, egyszerűen csak a mobil mozgásának megfelelően mozog a háttér is.)

Az új felület mellé szerencsére új funkciók is járnak, mint például a Control Center, az alulról behúzható vezérlőpult, ahonnan a készülék összes fontosabb beállítását vezérelhetjük. Javul (igazibb lesz) a multitasking, okosabb keresést és modernebb felületet kap a Safari. Az iOS-es alkalmazásokba is integrálódik a közeli fájlátvitelt lehetővé tevő AirDrop, melynek használatához még össze sem kell érintgetni a készülékeket. Okosabban csoportosít majd és (az effektek tekintetében) instagramosodik a beépített fotós alkalmazás, fejlődik a zenei app.

Az App Store nem csak asztali környezetben, hanem az iOS-ben is automatikusan frissíti majd alkalmazásainkat.

iTunes Radio

Ha nem tévedünk, az Apple + zene témájú pletykák jelentős részét évek óta egy újfajta, rádiószerű szolgáltatás jelenti. Az iTunes Match bejelentése előtt is sokan azt hitték, hogy ez következik, de nem, az iTunes Radio idén kerül előtérbe. A Pandorához hasonlóan működő szolgáltatással az iOS eszközök mellett asztali környezetben is találkozhatunk majd. Mi, magyarok sajnos később, a szolgáltatás először ugyanis csak az Egyesült Államokban lesz elérhető, az iOS 7 megjelenésekor. Így egyelőre csak az amerikaiaiknak jó hír, hogy a szolgáltatás ingyenes lesz, de reklámokkal, az iTunes Match-előfizetők pedig reklámmentesen is ingyenesen kapják.

Apple

iOS 7 - mikor?

Az iOS 7 használatához iPhone 4 (vagy újabb), iPad 2 (vagy újabb), iPad mini és legalább ötödik generációs iPod touch kell majd. A fejlesztők iPhone-ra mától megkapják a bétát, később iPadre is, nekünk pedig még egy darabig, valószínűleg őszig kell várnunk az Apple új mobilos operációs rendszerére.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!