szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A drónok elterjedése a polgári repülés számára újabb potenciális veszélyforrást jelent, a gépekben ugyanis komoly károkat képes okozni egy ilyen eszköz. A Boeing ezért úgy döntött, fegyverkezik ellenük.

Nem kell terroristának lenni ahhoz, hogy valaki veszélybe sodorja egy személyszállító repülőgép utasait. Ha egy eltévedt drón épp egy utasszállító hajtőművét találja telibe, több százmillió dolláros kár keletkezhet, arról nem is beszélve, hogy a gépnek valószínűleg kényszerleszállást kell végrehajtania. A Boeing szeretné elejét venni az ilyesfajta baleseteknek, ezért egy hordozható lézerfegyvert szerel a gépeibe.

A három részből álló rendszer legfontosabb eleme a 2 kilowattos lézerágyú, ami 15 másodperc alatt képes leszedni a drónt a levegőből. A fegyver külön radart is kap, ami 40 kilométer sugarú körben folyamatosan pásztázza a levegőt. Ez egyrészt jóval nagyobb távolság, mint ahonnan a pilóták szabad szemmel képesek észrevenni egy drónt, másrészt hagy elég időt a rendszernek, hogy fel tudjon készülni a tüzelésre. Miután a lézerágyú rögzítette a célt, az elsütés a személyzet feladata lesz.

A Mashable szerint bár az amerikai haditengerészet már kísérletezett hasonló szerkezettel, az jóval nagyobb és nehezebb, mint amit a Boeing fejlesztett ki. Ennek köszönhetően a gépnek nem kell felesleges pluszsúlyt cipelnie, így a repülés költsége sem nő drasztikusan. Isaac Neal, a Boeing mérnöke szerint a fegyver képes könnyen végezni a különböző taktikai eszközökkel, ráadásul a hagyományos fegyvereknél jóval hatékonyabb is, a célpont ugyanis nem fogja tudni, honnan érkezett a lövés.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!