szerző:
hvg.hu

Az iPhone-ok és az androidos okostelefonok tulajdonosai között már megszokott a harc a „Kié a jobb készülék?” témakörben, ahol az Apple termékét használóknak általában nincs jó véleményük a konkurencia telefonjairól – és ez igaz fordítva is. Az viszont már jóval ritkább, hogy egy androidos saját készülékét szidja, most viszont erre is akadt példa.

A drbluetingue nevű felhasználó tette fel a kérdést Redditen, hogy kinek melyik volt (és miért) a legrosszabb androidos készüléke. A kérdés igazi lavinát indított el, ami a várható válaszok mellett néhány meglepőt is eredményezett. A BGR-en találtunk ebből egy párhetes összesítést ezek közül gyűjtötte ki a legtöbbek által emlegetett modelleket.

LG G3 Stylus

Volt, aki szerint ha akár csak egyetlen csepp víz érte a kijelzőt, az néhány percre használhatatlanná vált, de ehhez elég volt az is, hogy a felhasználó ujja egy picit nedves legyen. Egy másik gyakori problémaként a RAM-ot említik: a tulajdonosok szerint ha már 2 app futott a háttérben, az életképtelenné tette a készüléket, de olyan is volt, aki egy funkció bekapcsolásával 2 órát töltött el. De nem ez volt az egyetlen LG-készülék a listán.

©

LG G2x

A telefon kapcsán az egyik legnagyobb hibaként azt említik, hogy az LG sosem támogatta, hogy a készülék megkapja a 2012-ben debütáló új androidos operációs rendszert, az Ice Cream Sandwichet. Mások szerint a G2x volt az ok, ami miatt a tulajdonosok örökre elfordult az LG-től, de olyan is akadt, akit egy sikátorban raboltak ki, és a támadók magukkal vitték az okostelefonját is. “Kifejezetten sajnáltam őket, hogy egy ilyen telefont vittek magukkal. Nekem viszont volt biztosításom a készülékre, a kártérítésből pedig egy több száz dollárral olcsóbb új Nexus 5-öt vettem” – írja.

©

HTC Thunderbolt

A HTC készüléke az elsők között volt képes a 4G-s kapcsolatra, az akkumulátorával viszont a felhasználók szerint meggyűltek a bajok. Túl gyakran merült le, ha pedig több minden futott rajta egyszerre – például Bluetooth-kapcsolat esetén, ha zenét streamelt a tulajdonos, közben pedig befutott egy hívás –, az eszköz lefagyott, és csak úgy lehetett újraindítani, ha kivették az akkumulátort. A felhasználók a készülék kitámasztójával is megküzdöttek, az ugyanis túl gyengének bizonyult.

©

Nexus 6

A tulajdonosok szerint a Nexus 6 kamerája rendkívül lassan működik, még úgy is, ha nem HDR módban fotóztak vele, az akkumulátor élettartama pedig bekapcsolt képernyővel alig 3 órát bírt ki. Emellett a töltés 2+ órát vett igénybe a gyorstöltő nélkül. A tapasztalatok szerint egy 2 éves Nexus 5 ehhez képest mind üzemidőben, mind kamera tekintetében jobb volt, viszont fele annyiba került, mint a Nexus 6.

©

Galaxy Nexus

A készülék esetében az üzemidővel és a számítási kapacitással gyűlt meg a legtöbb tulajdonos baja, de a kamera minőségét is sokan kifogásolták. Volt, aki annyira nem szerette, hogy csak ébresztőóraként használta.

©

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Cikk megosztása
Címkék