szerző:
hvg.hu

Igazán innovatív módon veszi fel a harcot Japán az ember miatt egyre csak sokasodó űrszemét ellen: egy halászhálókat készítő céggel csináltattak egy hosszú, mágneses zsinórt.

Nagy sebességgel, akár 28 ezer km/h-val is keringenek a Föld körül azok a különféle objektumot, melyek az űrszemét jelentős részét adják. Régi műholdakról, rakétamaradványokról és űreszközök leesett részeiről van szó, melyekből becslések szerint több mint 100 millió darab kering a bolygónk körül.

Az első Föld körüli pályára állított műhold, a Szputnyik 1957-es fellövése óta, azaz közel 60 éve egyre csak sokasodó űrszemét felszámolására vagy legalábbis csökkentésére lesz jó a japánok Kounotori (Gólya) nevű teherűrhajójat, ami már javában teljesíti is a szolgálatát. A BBC beszámolója szerint az eszköz ugyanis amellett, hogy a Nemzetközi Űrállomásra szállít utánpótlást, egy 700 méter hosszú, alumíniumszálakból és acélhuzalból font “zsinórt” húz maga után.

©

A mágneses, elektrodinamikus “csáp” képes arra, űrutazás közben úgy változtatja meg a környékén lévő űrszemétdarabok pályáját, hogy azok így az atmoszférába “tolódnak”, ahol pedig elégnek. A technológia működése a JAXA japán űrhivatal által készített koncepcióvideón 3 perc 20 másodperc után látható.

A módszer jelenlegi formájában csak a nagyobb darabokhoz használható. Ugyanakkor fontos, hogy legalább azzal kezdünk valamit: a BBC által idézett elemzők szerint jelentősen csökkentheti az űrszemét okozta kockázatot az űrbizniszben, ahol egy-egy eszköz űrbéli objektumokkal való ütközése nem csak milliárdos károkat okozhat, de veszélyes is lehet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.