„Valaki megszólal: mindennek a zsidók és a biciklisták az okai. Miért a biciklisták? – kérdezi a másik”. E régi pesti vicc tulajdonképpen egy összesküvés elméletet illusztrál. Ezekek az elméleteknek eredt a nyomába Daniel Pipes, tíz éve publikált, Magyarországon csak nemrég megjelent könyvében. (Amúgy A paranoia évezredes története - cím csak a magyar fordításban szerepel, Pipesnak esze ágában nem volt azt a címet adni, hiszen könyve "csupán" az 1789-től számított két évszázad politikai rögeszméit elemzi).

Pipes részletesen foglalkozik a szabadkőműves-összeesküvésről szóló hiedelmek keletkezésével és sorsával. Ez a hiedelem a 19. században fokozatosan bővült, kiterjedt Amerikára is, majd összefonódva a világméretű zsidó konspiráció mítoszával, az orosz nyelvben megszülte a zsidomanszontvo (zsidó-szabadkőművesség) kifejezést. Pedig éppenséggel a zsidókra Augustin de Barruel, „a sátáni szabadkőművesség” elméletének megalapozója egykor még ügyet sem vetett. A volt jezsuita a francia forradalom terrorja elől emigrált Angliába, s ott 1797-98-ban jelentette meg művét, Emlékirat a jakobinizmus történetéből címmel. Ebben a forradalom irányíthatatlan és borzalmas történéseiért három csoportot tett felelőssé: az enciklopédistákat, a szabadkőműveseket, és a bajor illuminátusok rendjét. A forradalmat, mint valami gigantikus összeesküvést ábrázolta, amelynek résztvevői a keresztény vallás, az állam és a magántulajdon elpusztítását tekintették legfőbb céljuknak. Logikáját a kortársak és a következő nemzedékek tagjai közül sokan átvették, igyekeztek magyarázó elvként a saját koruk eseményeire is kiterjeszteni.

Kétségtelenül léteztek titkos társaságok a francia forradalom idején. A „forradalmár összeesküvők” prototípusa Auguste Blanqui volt, aki élete legnagyobb részét börtönben töltötte, de amikor szabadlábon volt, aktív szerepet játszott a 19. század francia forradalmaiban, 1830 júliusától a párizsi kommünig. Titkos csoportokba szerveződtek az olasz carbonarik és az orosz narodnyikok is. Ám ezek a csoportok az események alakulásában többnyire nem játszottak említésre méltó szerepet.

Daniel Pipes

A huszadik században  Lenin viszonya az összeesküvések elméletéhez és gyakorlatához „kétarcú” volt. Egyrészt Marxot követve kíméletlenül bírálta Európa fejlett országainak hivatásos konspirátorait, másrészt viszont az elmaradott Oroszországban természetesnek találta e módszereknek az átvételét. A bolsevik párt az illegális sejtek mintájára épült fel, tagjaitól pedig teljes titoktartást, feltétel nélküli engedelmességet követelt. Máig nem tudni pontosan, vajon utódja, Sztálin, hitt-e komolyan a fiatal szovjet államra leselkedő, összeesküvésekben testet öltő veszélyben, vagy pedig csak jó ürügyet talált arra, hogy likvidálja potenciális vetélytársait, illetve megtisztítsa a szovjet társadalmat az „osztályellenségtől”. Hitler is gyakran emlegette a német nép ellen szőtt „judeo-plutokrata-bolsevik konspirációt, de valószínűleg patologikus antiszemitizmusa rejtőzött mögötte, és valójában nem hitt effajta összeesküvések lehetséges voltában.

Pipes leírja azt a pszichológiai folyamatot, amely az összeesküvés-rögeszme beágyazottságához vezet: kezdetben a rögeszme hirdetőjének nem kell hinnie saját teóriájában, elég, ha kifelé úgy tűnik, hisz benne – a hit megjátszása többet számít, mint az őszinte meggyőződés. Ezután az illetőt elragadja a hév, hinni kezd a saját csalásában – és már maga is meg van győződve: az igazságot hirdeti. 

Noam Chomsky

Pipesnak érdekes teóriája van a szélsőjobbos és szélsőbalos összeesküvés-elméletekről.  A szélsőjobbos összeesküvés elméleteket gyártó bőrfejűek, neonácik, vagy hasonló csoportok a zsidókról és titkos társaságok tagjairól fejtik ki elmeszüleményeiket, nyíltan uszító, színvonaltalan lapokban, weboldalakon. Ezek az emberek történelemről, teológiáról, pénzügyekről és egyéb összetett témákról szónokolnak, amelyhez nem sok közük van.

A szélsőbalos konspirációs elméletek - legalábbis, amelyeket a szerző annak tekint  -  ezzel szemben színvonalas kiadványokban jelennek meg, hangvételük visszafogottabb. Pipes többek között Noam Chomskyt, a zseniális nyelvészt, az MIT (Massachusettes Institute of Technology) kutatóját említi, mondván, szerinte a világon minden rosszért, a környezetszennyezésért, a militarizmusért, a szegénységért, a lelki elidegenedésért, a drog terjedéséért az USA kormánya felelős. Washington manipulálja a hangadó médiát, hogy megbénítsa a munkások forradalmi potenciálját, támogatja az egyetemi posztmodernizmust, hogy összezavarja a fiatalokat, ösztönzi a profi sportot, hogy elterelje a figyelmet az igazán égető társadalmi problémákról. Az USA mögött vállalatóriások, főként gonosz fegyverkereskedők állnak, akik a közvéleményt a hidegháborús fantazmagóriával etetik, állítja Chomsky, legalábbis Pipes interpretációjában.

A legújabb összeesküvés elméletek egyik pregnáns példája az „AIDS-t tudatosan terjesztő” bolgár ápolónők máig le nem zárt ügye Líbiában. Újabb teóriák születtek szeptember 11. után is. Ezek szerint a World Trade Centert nem a fanatikus iszlám terroristák rombolták le, hanem a zsidók, az FBI, a CIA, Bush elnök kommandója, a Republikánus Párt titkos különítménye  - a nem kívánt rész törlendő.

A pusztító rögeszmék sokak számára vonzóak, könnyen fogyaszthatók, akár a közgondolkodást is meghatározhatják. Miindig akadnak tébolyult fanatikusok, vagy éppen hidegen számító politikusok, akik tudatosan rájátszanak e téveszmékre, így tudják ugyanis a közvéleményt mozgósítani, és ezzel saját hatalmukat körülbástyázni.

Pelle János