A kutya a két farkát, a választó a fejét csóválja

Mit kezdjünk a közéletet, a politikát, s természetesen az önkormányzati választási kampányt metsző humorral kigúnyoló kétfarkú kutyapárttal? Szavazzon rájuk a kiábrándult polgár? Seres László óvatosságra int.

Nehéz Zolival vitatkozni. Ha Zoli, az ország egyik legremekebb bloggere (http://zolivagyok.blog.hu), amúgy egyáltalán nem apolitikus ember, sőt, ott tart, hogy „idén a Magyar Kétfarkú Kutya Párt kapja meg az ajánlószelvényemet és a szavazatomat is”, akkor az legalábbis elgondolkodtató álláspont. „Hiszem, hogy ennek a hígfosnak, amit ma közéletnek nevezünk, csak fityiszt lehet mutatni. (…) Tessék ezt az egészet szétviccelni, tessék a sok régi és új, különböző mértékben, de egyként faszkalap szereplőnek megüzenni, hogy ez így nem frankó. Minden egyes kutyapárti szavazat egyszerre hiányzik majd az összes mai párt kasszájából” – érvel kissé kurtán, de igen meggyőzően liberális bloggerünk az MKKP mellett, és ahogy elnézem, e konklúziójával egyáltalán nincs egyedül.

Fotó: kutyopressz.blog.hu

Az alapvető kérdés persze az, hogy ősszel kire-mire szavazzon az, aki botrányosnak tartja az új kormánypárt eddigi produkcióját, de károsnak, hiteltelennek, vagy inkompetensnek látja a háromfarkú ellenzék pártjait is. Ez a dilemma természetesen nem érinti azokat az őszintén elkötelezett, meggyőződéses párt- vagy protestszavazókat, akik ha esik, ha fúj, ők bizony az MSZP/LMP/Jobbik hívei, nyújtsanak azok bármilyen teljesítményt is, hiszen meggyőződésekkel, ill. a kisebbik rossz stratégiai logikájával nehéz vitatkozni.

Legfeljebb újra és újra el lehet ismételni: semmilyen szívességet nem tesz a többpárti demokráciának, aki egy offenzívában lévő nagyobbik rossz ellenében kész (újra) a hatalomba szavazni egy azt ellenző, de más dolgok miatt legalább annyira kínos pártot. A protest önmagában kevés: arra kell szavazni, akinek az alapelveit, morálját elfogadjuk. Úgy szavazunk, amilyen országban élni akarunk.

A protest-szavazatnak kérdéses a politikai és morális értéke, hiszen a győztes párt joggal hivatkozik a szavazók nyújtotta legitimációra – egyáltalán nem mindegy tehát, miből adódik össze, mi motiválta egy párt választási győzelmét.

Elképzelhetők természetesen olyan közállapotok, amikor egyes választói csoportokban akkora a kiakadás, hogy elfogadható pozitív alternatíva híján is szavazni akarnak, hadd legyen a voksuk jeladás: innen üzenem a hatalom képviselőinek, hogy idáig és ne tovább! A Kétfarkú Kutya Pártjának médiabeli áttörése nagyrészt ebből az életérzésből fakad, híveit mélyen megértem, pár napja még magam is azt hittem, az MKKP elszánt szavazója leszek. Aztán rájöttem, hogy mégsem.

Fotó: mkkp.hu

Ha viccből feltesszük, hogy kész lennék baloldali/szocdem pártra szavazni, az MSZP nyolcéves kormányzása akkor is mélyen elrettentő érv lenne. Most csak Budapestet nézve: ha el is tekintünk Horváth „Van Egy Jó Hírem, Ingyen BKV” Csabától, mégis hogyan bízzuk arra a pártra a főváros vezetését, amely – liberális segítséggel – kényelmesen berendezkedett a Hagyó Miklós nevével fémjelzett politikai magatartásmintákra? A korrupt haveri vircsaft és a totális hozzá nem értés, a városvezetési szintre emelt entrópia egyedülállóan magyar kombinációjára? Milyen változások, milyen új arcok, új városvezetési elvek, tapasztalat-leszűrések szólnak most az MSZP mellett, azon a megfontoláson kívül, hogy Tarlós személyében a Fidesz ne gyűrje maga alá még a fővárost is? Az MSZP és az ex-SZDSZ büntetése az elmúlt évekért teljesen legitim választói hozzáállás: amíg ezek nem tanulnak, mi ne felejtsünk.

A baloldalon és/vagy a számottevő nyugdíjas generációknál keres táptalajt (képzavar) a látványos visszatérést produkáló Schmuck Andor is, aki több egyszerű médiahack-nél: a Xénia-lázas gyerekektől a „szépkorúakig” eljutó örökifjú most szocdem színekben szeretne nyerni, de úgy, hogy egy ideig Szanyi kapitányék is fontolgatták a vele való együttműködést, míg rájuk nem szólt a pártközpont. Schmucknak marad az MSZP-disszidens Szili Katalin, nekünk meg az LMP – már ha hinnénk abban a fejlődés-, piac- és fogyasztásellenes öko-katyvaszban, amit hirdetnek. Az LMP ráadásul – bár formálisan kiállt néhány szelektív szabadságjog mellett – alapvetően megértő, partneri viszonyba lépett a Fidesszel, a Trianon-naptól a háromhetes parlamenti ülésezésig számos kérdésben látott tárgyalnivalót a polgári gőzhengerrel. Szóval, akkor mi is a baj a vicces kétfarkú kutyákkal?

Fotó: mkkp.hu

Az MKKP (http://kutyopressz.blog.hu) médiaáttörése eddig hibátlan teljesítmény. A kétfarkú kutyák egyebek mellett „visszacsatolnák Trianont”, bevezetnék a Dunát a Nagykörútra, a Gellért-hegy belsejében felépítenék a „IV.Béla Energianyelőt”, a Margit-szigetet pedig leúsztatnák a Margit-híd és a Lánchíd közé, „mert ott jobban nézne ki”. Az MKKP mellett az szól tehát hogy vicces – de mi szól ellene? Ugyanez. Lehetetlen, vagy ép ésszel nehezen felfogható élethelyzetek, politikai realitások pártformában történő kinevetése tőlünk nyugatra is előfordul (Izland, Németország), a mi kultúrkörükben azonban leginkább a mélykádárizmus szülötte: amin nem tudunk politikailag változtatni, azt legalább az abszurditáson is túlhajtjuk, hogy jól kinevethessük. Nem pont a rendszerkonform ventilálás a legjobb példa erre (Hofi Géza, rádiókabaré), inkább a látszólag apolitikus underground, a lengyel Narancs Alternatíva éppúgy, mint a mi zseniális A. E. Bizottságunk. Ugyanakkor kapaszkodjanak meg: húsz éve demokráciában élünk. Ma is.

Aki tehát a mélyen szimpatikus kétfarkú kutyákra szavaz, nem elsősorban humorérzékéről tesz tanúbizonyságot. Inkább azt üzeni, hogy a Fidesz hónapok óta tartó, az alkotmányosságot lazán átlépő intézményes „forradalmára” ma nem létezhet adekvát politikai válasz. De kell, hogy legyen, akkor is, ha ma még nincs. A jelenlegi politikai ellenzék hiteltelensége, bénasága, káosza miatt az MKKP-t választó jó fej, értelmes polgártársaink akaratlanul is a politikai cinizmust legitimálják. Ezzel pedig annak a pártnak a malmára hajtják a vizet, amelyik legkevésbé sem kíván egy racionális ellenzéket maga körül.