Balavány György
Balavány György

Kezdetben vala a gyűlölet.

Amikor összetalálkoztok a hitetlenekkel, akkor vágjátok el a nyakukat! ” Korán 47, 4

A terror nem más, mint gyors, szigorú és hajthatatlan igazságtétel, ezért tehát voltaképpen az erény megnyilvánulása.” (Maximilien Robespierre).

Nem ismerem igazán a Koránt, sem a muzulmán vallást. Persze kérdés, van-e egyáltalán olyan pont, mikor az ember azt mondhatja: „kérem, ezt az igen összetett, számos aspektussal bíró vallási kultúrát elég jól ismerem, az eredetétől a történetén át az aktuális irányzataiig, elmélet és gyakorlat tekintetében egyaránt.” Mivel nem ismerem az iszlámot, azt sem tudom, a muszlimok általában elmondhatják-e magukról, hogy alaposan ismerik a vallásukat. Állítólag pont a terroristák nem.

De basszus, mikor azok, akik hozzám a hasonlóan nem mélyedtek el benne, ellenben fennhangon idézgetnek a Koránból verseket, amiket (mint én az előbb) másfél perc alatt gugliztak elő, és ezt azonosítják az iszlámmal, én egyenesen a kardomba dőlök. De főleg az készít ki, mikor még egyet csavarodik a történet, és az arab vagy a bármiféle bevándorlás kapcsán a kereszténység lényegét nyilatkoztatják ki.

Vigyázó szemetek Oslóra vessétek

Tessék, itt egy korábban keletkezett „szakértői” szöveg. „Különbséget kell tenni a kulturális kereszténység és a vallásos kereszténység között – és megreformálni az öngyilkosságba rohanó Egyházunkat... hiszünk a kereszténységben, mint egy kulturális, szociális, identitásbeli és morális platformban. Ez kereszténnyé tesz bennünket.”

Na, vajon ki mondta ezt? Az előző pápa? Márfi püspök? Ifj. Hegedüs Lóránt? Nepomuki Szent János? Nem. A jeles gondolkodót Anders Behring Breiviknek hívják. Igen, ő a norvég mészáros, aki hat évvel ezelőtt hetvenhét fiatalt gyilkolt meg brutálisan. És akkor itt nagyon jegyezzük meg, hogy a nizzai tragédia után a második legmegrázóbb, legtöbb áldozatot követelő terrorcselekményt az ún. keresztény Európa védelmében követte el egy őrült. Nem arab, nem muszlim, nem bevándorló, hanem egy tősgyökeres, vajszőke európai.

Akkor nem kéne ezt az muszlim, arab, migráns = terrorista képletet átgondolni kissé?

Ja, és akkor jönnek a nagyonokos kommentek, hogy azért „a Biblia sosem buzdít az ellenség megölésére” vagy„az Ószövetség talán gyűlölködő, de az Újszövetség az ellenség szeretetét hirdeti, lásd itt és itt.” Valójában mind az Ó-, mind az Újszövetségben megtalálhatók az ellenség (a rosszakarók vagy a hitetlenek) iránt irgalmasságra és a felebaráti szeretetre buzdító tanítások is. Pont úgy, ahogy a Koránban. Bizony.

Ez az írás úgy jött, hogy nemrég rám üzent valaki, aki nagyon védte a kereszténységet az iszlámtól (és, úgy vettem ki, tőlem is), tehát feltette a következő, csillogóan okos kérdést: „UGYAN MOND MÁR MEG A BIBLIA HOL MONDJA HOGY VÁGD EL A HITETLEN NYAKÁT SEHOL AKKOR MEG BAZMEG MI VAN????!!!!%!”

Az a gyanúm, sokak kérdése (jobban megnézve: kérdésbe rejtett állítása) ez.

A Biblia is lehet terrorista kézikönyv?

Ahogy én látom, a Biblia a hitetlenek nyakának elvágását csakugyan nem írja elő sehol. Konkrét kivégzési módokat viszonylag ritkán ír elő, és amikor igen, akkor az inkább megkövezés (akár a vallási előírásnak nem engedelmeskedő feleséggel, rokonnal vagy gyermekkel szemben is, vö. 5Móz21), és csakugyan sokkal jellemzőbb a felakasztás vagy kardélre hányás, mint nyakelvágás. De sok esetben teljesen szabadon választott az ellenség elpusztításának módja, a lényeg, hogy kegyetlenül és következetesen kell csinálni, hogy az ellenségnek írmagja se maradjon. Pl. „Amikor bevisz téged Istened, az Úr arra a földre... mindenestől irtsd ki azokat, ne köss velük szövetséget és ne kegyelmezz nekik” (5Móz 7, 1-2.)

Számos eset van, amikor le kellett mészárolni Isten nevében az asszonyokat és a csecsemőket, de még az állatokat is; sőt, még azt is, aki irgalmat akart gyakorolni az ellenséggel szemben. Nem sorolom fel az összes ezt illusztráló locust, jó? Nem férne itt el.

S hogy Újszövetségben csak békéről és befogadásról esik szó? Nesze: „Ne gondoljátok, hogy békét hozni jöttem a földre. Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem kardot. Azért jöttem, hogy szembe állítsam az embert apjával, a lányt anyjával és a menyet anyósával: saját háza népe lesz az ember ellensége. Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám. Aki jobban szereti fiát vagy lányát, mint engem, nem méltó hozzám (Jézus szavai, Mt 10,34-37)

Ne legyetek a hitetlenekkel felemás igában, mert mi köze egymáshoz az igazságnak és a gonoszságnak, vagy mi köze van a világosságnak a sötétséghez? Vagy mi azonosság van Krisztus és Beliál között? Vagy milyen közösség van hívő és hitetlen között? Hogyan fér össze Isten temploma a bálványokkal? Mert mi az élő Isten temploma vagyunk, ahogyan az Isten mondta: „Közöttük fogok lakni és járni, Istenük leszek, és ők az én népem lesznek. Ezért tehát menjetek ki közülük, és váljatok külön tőlük, így szól az Úr, tisztátalant ne érintsetek, és én magamhoz fogadlak titeket. Atyátokká leszek, ti pedig fiaimmá és leányaimmá lesztek, így szól a mindenható Úr.” (Pál a Korintosziaknak, 2, 6,17.)

Ja, hogy ezek egyoldalúan és rosszindulatúan kiragadott részletek, amik – ebben a formában, egymásra halmozva – hamis képet adnak a zsidó-keresztény bibliai hagyomány egészéről? Hát, ez bizony pontosan így van. És, gondolom, pont ez a helyzet a dekontextualizált Korán-idézetekkel is.

Várjunk, várjunk, mondja az egyszeri atyafi. Csakhogy az iszlám kismilliószor bebizonyította a történelem során, hogy az erőszakos Korán-idézetek a lényegét alkotják! És bizonyítja ma is, lásd az oltárnál kivégzett abbé legutóbbi, megrendítő esetét!

Erre csak azt tudom mondani, hogy a kontextualizáló teológiai munkát el nem végző, csak úgy összekapkodott (heretikus) bibliai idézetekre támaszkodva rettenetes gonosztettek történtek szerte a világban, és történnek ma is. Nemcsak a keresztes háborúkra vagy az inkvizíciós tortúrákra gondolok, nemcsak a reformáció és ellenreformáció máglyáira, hanem a gyarmatosítás során űzött kegyetlenkedésekre is, a mai kirekesztő-szektás botrányokról, a gyakori lelki és fizikai terrorról nem szólva.

Nézz a látvány mögé!

De nem a zsidó honfoglalás kétségtelen kegyetlenségei minősítik a zsidó vallást, és nem a keresztes háborúk minősítik a kereszténységet, és nem a mai terrorcselekmények minősítik az iszlámot, ahogy nem Hitler vérengzése minősíti a nemzeti eszmét, ja, és természetesen nem a Harmadik Birodalom minősíti Németországot, (és nem a deportálások Magyarországot), ahogy a jakobinus terror sem a felvilágosodást. Nem a doktrína volt először, hanem a terror. Kezdetben vala a gyűlölet, már az első terrorcselekmény idején, akkor, amikor Káin a testvérére, Ábelre rontott és agyonverte.

Ha a jelenség mögötti okot és mozgatórugót keressük (mást pedig nem érdemes) akkor azt találjuk, hogy végső soron nincs iszlám terrorizmus, ahogy keresztény terrorizmus sincs. Ugyanazért nem érdemes, sőt káros iszlám vagy arab terrorizmusról beszélni, ahogy cigánybűnözésről. És ez nem valamiféle „polkorrekt”, a tényeket elhazudó, öncenzúrás attitűd végett fontos, hanem épp ellenkezőleg, a tisztánlátás kedvéért.

Nem azt mondom, hogy nincsenek az iszlám nevében elkövetett, az iszlámra hivatkozó terrorcselekmények. Hanem azt, hogy a terrornak a lényegét kell megértenünk, ha szembe akarunk szállni vele – és ez a lényeg többnyire nem maga a tan, amire aktuálisan hivatkozik. Az igazi ellenség az a pusztító, ideges, paranoid gyűlölet, ami ugyanúgy munkált Berivíkben, mint a Saint-Etienne-du-Rouvray mészárosaiban. És, ami ott mocorog ma arab és európai emberekben egyaránt. Ott nyüzsög százezerszámra cikkekben és kommentekben és politikai nyilatkozatokban, és nem tudni még, milyen formában fog kitörni.

Jaj, csak ettől a fenevad önmagunktól őrizne meg az Isten minket valahogy.

Hogy hogyan? Azt hiszem: a szeretetből, hosszabb távon, még nem lett baj sosem.