Trump valóra váltotta Hszi álmát
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
Új műholdas fotók azt mutatják, hogy az izraeli légierő által szeptemberben bombázott területről nyomtalanul eltűntek egy épület – számos szakértő szerint egy részben felépített atomreaktor – romjai.
Az Eufrátesz mellett épült, 50 méter magas épület romjait rekordgyorsasággal tüntették el a szíriai hatóságok. Damaszkusz cáfolta, hogy készülő atomreaktort bombáztak volna le az izraeli gépek, szerintük egy üres kaszárnyát romboltak le. A nyomok gyors eltüntetése viszont megerősítette a szakértők gyanúját, hogy itt nem egy üres kaszárnya állt.
A gyanús épület augusztus 10-én és hűlt helye október 24-én |
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség emberei korábban jelezték, szeretnék a helyszínen tanulmányozni az épület mibenlétét, de a „nagytakarítás” ezt most enyhén szólva megnehezíti. Mindenesetre tanulmányozzák a területről korábban készített műholdas fotókat.
Számos szakértő kitart amellett, hogy a területen atomreaktor épült, amelynek plutónium-termelő kapacitása évente egy-egy nukleáris fegyver töltetét biztosította volna.
New York Times
A kínai pártfőtitkár-államfő elégedett lehet, mert Donald Trump egyenrangú partnerként bánt vele.
Divattörténelem a Fehér Házban.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.