„Amikor Isten eljő, lesz néhány kérdése. És az egyik az lesz: Na, jó móka volt?” – így készült a film, amire az AI sohasem lenne képes
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A török rendőrség őrizetbe vette az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet hat feltételezett tagját, aki a gyanú szerint robbantásos merényletek elkövetésére készült Törökországban - jelentette az Anatolia török hírügynökség vasárnap.
Három gyanúsítottat, köztük egy csecsen származású orosz állampolgárt Isztambulban fogtak el. A rendőrség feltételezése szerint ők futárként tevékenykedtek az al-Kaida törökországi és külföldi tagjai között.
Az őrizetbe vettek közül néhányan valószínűleg hamis útlevelekkel utaztak Afganisztánba és Pakisztánba, ahol a terrorszervezet vezetőivel találkoztak, hogy kidolgozzák a törökországi hálózat stratégiáját.
Csütörtök óta a török rendőrség összesen 25 feltételezett al-Kaida-tagot vett őrizetbe. A délkeleti Gaziantep és Kahramanmaras településnél végrehajtott akciókban csütörtökön a rendőrség 18 épületben tartott rajtaütést. Négy feltételezett al-Kaida-fegyveres és egy rendőr meghalt a művelet során kialakult tűzpárbajban. A rendőrség több mint 100 kilogramm, pokolgép előállítására alkalmas vegyi anyagot, fegyvereket, illetve robbanószert foglalt le.
A török hatóságok szerint feltehetően az al-Kaida törökországi tagjai követték el 2003 novemberében azt a 63 ember halálával járó öngyilkos merényletsorozatot Isztambulban, amelynek célpontja két zsinagóga, a brit konzulátus és a HSBC brit bank helyi fiókja volt. Tavaly egy bíróság az ügyben hét személyt ítélt életfogytiglani börtönre.
A dán mozi örökös fenegyerekével, Nicolas Winding Refnnel beszélgettünk.
A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket Szolnokon.
Divattörténelem a Fehér Házban.
Tisztújító kongresszust tartott a Mi hazánk.