Kényes feladatok sora vár a kedden megválasztott főállamügyészre

Fejes Pétertől Orbán Viktor büntetőjogi felelősségre vonását várja a választók kétharmada, a hétfőn hivatalba lépett Sonnevend Pál Ab-elnöktől azt, hogy az Alkotmánybíróság ismét fék és ellensúly legyen.

A társadalom kétharmada, a tiszások 88 százaléka, de még a megmaradt Fidesz-szavazók nyolcada is úgy gondolja, hogy Orbán Viktornak bíróság előtt kellene számot adnia a tetteiről – derült ki a Medián tavaszi felméréséből. Ha viszont ehhez az elváráshoz igazítja a lépteit, könnyen megkaphatja Fejes Péter a bélyeget, hogy nem szakmai szempontok vezérlik.

Márpedig ahogy azt a fővádlói posztra a parlament által kedden megválasztott korábbi Vas megyei főügyész több ízben – például már 2001-ben, az Ügyészek Országos Egyesületének alelnökeként szignált nyilatkozat aláírásával is – deklarálta: számára prioritás az igazságszolgáltatás függetlensége és politikai befolyástól való mentessége. Ezért is jelent szakmai igazodási pontot neki a rendszerváltás utáni első legfőbb ügyész, Györgyi Kálmán.

Fejesre, Baka András köztársasági elnök második körös jelöltjére – az előző, az aranykonvojügyben érintett Szathmáry Zoltán megválasztását sem a Tisza, sem az ellenzék nem támogatta – nem kisebb feladat vár, mint a kormányzat számára kényes ügyek elsikálásában élen járó Polt Péter regnálása idején tekintélyét vesztett szervezet becsületének visszaszerzése. Ez pedig különösen nehéz lesz úgy, hogy – mint a Válasz Online-nek a minap nyilatkozta – „az ügyészi szervezet morálisan megrendült, szakmailag megtorpant; bizalmatlanság jellemzi”.

Ráadásul egy hónapon belül nyugdíjba megy a legfőbb ügyészi jogosítványokat jelenleg gyakorló közjogi legfőbbügyész-helyettes. Miközben az ügyek 80-85 százalékát a büntetőügyek teszik ki, csak a közjogi szakágnak van a szervezeten belül irányítója.

A súlyos személyzeti kérdések mellett olyan szervezeti döntésekre is szükség van, amelyek jogszabály-módosítás nélkül nem is hozhatók meg. A Legfőbb Ügyészség karcsúsításra szorul, újra kell gondolni a Központi Nyomozó Főügyészség helyzetét, át kell hidalni a fizetési szakadékot, vonzóvá kell tenni az ügyészi pályát a jogvégzett utánpótlás számára – sorolta Fejes a szervezet előtt (és személy szerint előtte) álló feladatokat a már idézett interjúban.

Hasonló kihívások elé néz Sonnevend Pál, akit – a régi-új szabályok szerint – már nem a parlament, hanem az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülésén a tagok választottak meg maguk közül titkos szavazással a testület elnökévé. Az új elnök, akit a képviselők júliusban választottak meg alkotmánybírónak a testületből a 12 éves mandátumkorlátozás miatt távozni kényszerülő Hende Csaba helyére, maga is a legfontosabb feladatai közé sorolta az általa irányított szervezet iránti bizalom helyreállítását.

Polt Péter, az Ab korábbi elnökének mandátuma szeptember 1-jén járt le, miután az Alaptörvény 17. módosítása kimondta, hogy a testület tagjainak megbízatása a 70. életévük betöltésével megszűnik. Poltot egyébként annak idején a legfőbb ügyészi posztról az államfővé előléptetett Sulyok Tamás utódaként teleportálta a Fidesz a Donáti utcai testület élére.

Így sem sikerült azonban minden régi bútordarabtól megszabadulni az Ab-n, amely az utóbbi években nem sűrűn akasztott tengelyt a hatalommal. A Polt vezette testület Orbánék partnere volt például olyan közérdekű adatok eltitkolásában, mint a Budapest–Belgrád-vasútvonal szerződései, a Médiatanács zárszámadása vagy az egészségügy átalakításával kapcsolatos információk, de elutasították a polgári engedetlenségi akció miatt kirúgott tanárok, illetve az Országos Bírói Tanács panaszát is.

Az egykor Sólyom László AB-elnöki tanácsadójaként is dolgozó Sonnevend Pál elnökké választásának értékét növeli, hogy a 15 tagú testületben az augusztusi Hende–Sonnevend-csere és az öt új tag (Chronowski Nóra, Kovács András György, Ligeti Miklós, Orosz Árpád Gábor és Szomora Zsolt) megválasztása után is 9:6 arányú többségben vannak a hivatalukat a NER idején, Orbán Viktor jóváhagyásával elnyert tagok. És bár a Tisza az alkotmánybírák esetében nyáron visszahozta a 70 éves felső korhatárt, egyszersmind 12 éves mandátumkorlátozást léptetett életbe, még bő két évet kell várni arra, hogy átforduljanak az arányok, vagyis a tiszás érában megválasztottak kerüljenek többségbe az Ab-ben.

Nyitókép: Fejes Péter legfőbb ügyésszé választása után 2026. november 3-án a parlamentben.

Hozzászólások