Nincs ennél lejjebb: teszten az árbajnok Dacia, a bőven 6 millió forint alatti Sandero

Pörgős 100 lóerős turbómotor, 6 gangos váltó, egész tágas kasztni, pofás dizájn, korrekt alapfelszereltség, nyomott ár. A Dacia Sandero sokat ígér, de mit nyújt a pénzünkért a gyakorlatban? Jövünk a tapasztalatainkkal!

2021-ben akár 2,9 millió forintból is lehetett vadonatúj személyautót vásárolni, ennyibe került az akkori legolcsóbb kocsi, az akkor már erősen korosodó második generációs Dacia Logan 75 lóerős alapmodellje. Nem volt sokkal drágább a Sandero akkoriban debütált vadonatúj harmadik nekifutása sem, melyet 5 évvel ezelőtt akár 3,4 millió forintból is meg lehetett úszni.

Innen egy nagy ugrással érkezünk meg 2026-ba, amikor is ugyanennek a Sanderónak az immár két frissítésen átesett verziója a legolcsóbb új autó itthon, melynek hivatalos indulóára 5,7 millió forint.

Remek ár/érték arányának köszönhetően a legolcsóbb Dacia nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában jól teljesít. A Sandero 2024-ben és 2025-ben is lazán leuralta kontinensünket, és idén is kiválóan fogy, bár jó eséllyel a Tesla Model Y megelőzheti.

Az alábbiakban vázoljuk, hogy mit nyújt a pénzünkért a legújabb Dacia Sandero, melynek azért akad néhány kihívója a 6 millió forint alatti árkategóriában.

Dacia Sandero
László Ferenc

Egész pofás

Jelen tesztalanyunk láttán az utca népe nem igazán gondolná, hogy egy immár 6 éve leleplezett modellhez van szerencsénk. Az eddigi pályafutása során kétszer is felfrissített típus külseje messze nem tűnik elavultnak, a 210 ezer forintos borostyánsárga fényezés pedig egész menővé varázsolja a Renault román almárkájának kompakt modelljét.

A frontrészt megújult lámpatestek és fehér pixelekkel ékesített modernizált hűtőrács dobja fel. A fényezett kerékjárati ívekben 16 colos kerekek figyelnek, melyek acélfelnijét remekül könnyűfémnek palástolják a látványos dísztárcsák.

Dacia Sandero
László Ferenc

A hátsó lámpák frissnek láttatják a Sanderót, melynek főbb karosszériaelemei természetesen 2020 óta változatlanok. Az egy évvel korábban debütált Renault Clióhoz hasonlóan CMF-B platformos modellből 800 ezer forinttal drágább szabadidő-autós kivitel is létezik Stepway néven.

A 4,1 méteres hosszúság városi lavírozás és parkolás során egyaránt jó szolgálatot tesz, a hátsó parkolóradar alapáron jár, a gyatra felbontású tolatókameráért 70 ezer forintot számítanak fel.

Dacia Sandero
László Ferenc

Beszállás!

A hagyományos kilincsekkel könnyen nyitható ajtók pehelykönnyűnek tűnnek, és vélhetően azok is, becsukáskor pedig nem túl kellemes a hangjuk. A legutóbbi frissítés újdonsága, hogy a műszerfal közepén trónoló érintőkijelző mérete 8-ról 10 colra nőtt, ezenkívül pedig a hagyományos nyomógombokat felvonultató, magasságában és mélységében is állítható kormány is megújult.

A fapados Essential alapfelszereltség megszűnt, helyét a sokkal élhetőbb Expression vette át. A kormány mögött az analóg fordulatszámmérő és sebességmérő egy 3,5 colos analóg kijelzőt fog közre, és a mai elvárásoknak megfelelően adott a vezeték nélküli telefontükrözési lehetőség.

Dacia Sandero
László Ferenc
Dacia Sandero
László Ferenc

Alapáron négy hangszórót kapunk, a navigációs szoftverrel együtt kérhető hat hangszórós rendszerért 170 ezer forintot kell a kasszában hagyni. USB-C aljzatból a műszerfal közepén és a könyöktámasz hátsó részén is található egy-egy példány, a hátsó utasoknak nem jár saját légbefúvó, rendkívül ötletes YouClip rögzítőpont viszont igen.

A világos betétekkel díszített légbeömlőkön beáramló levegő hőmérsékletét, sebességét és irányát minőségi tekerőgombokkal pofonegyszerűen lehet állítani, ami egyre nagyobb kincs mostanság.

Alapáron manuális klíma jár, az első ülésfűtésekkel együtt rendelhető automata klíma felára 170 ezer forint.

Dacia Sandero
László Ferenc
Dacia Sandero
László Ferenc

Az összeszerelési minőség rendben van, a felhasznált anyagok viszont javarészt kopogósan kemények, de ebben az árkategóriában ezen vélhetően kevesen lepődnek meg. A helykínálat elöl és hátul is rendben van, akár 1,8 méter körüli magasságú utasok is egész jól elférnek egymás mellett és mögött.

Az első ülések háttámlájáról nem hiányoznak a zsebek, viszont hátul középen nincs lehajtható kartámasz.

A 356 literes csomagtartóra sem lehet panasz, az 1/3-2/3 arányban osztott hátsó üléstámlák ledöntésével 1153 literesre bővíthető raktér padlója alatti pótkerék 70 ezer forintos tétel.

Dacia Sandero
László Ferenc
Dacia Sandero
László Ferenc
Dacia Sandero
László Ferenc

Indulás!

A hagyományos slusszkulccsal életre kelthető 1 literes 3 hengeres benzinmotor 65 lóerős szívó alapverziója távozott a kínálatból, a Dacia immár nem adja a 100 lovas turbó alá. A motor le sem tagadhatja 3 hengeres mivoltát, de a hangja szerencsére nem igazán zavaró.

A csúcsteljesítmény eléréséhez egész 5000-ig el kell forgatni a főtengelyt, a 200 Nm-es legnagyobb nyomaték 2900-tól áll rendelkezésre. A pörgős kis motor egész jól repíti a kevesebb, mint 1,1 tonnás vasat, a 0-100-as gyorsulás 9,7 másodperc alatt letudható, a végsebesség 180 km/h.

Dacia Sandero
László Ferenc
Dacia Sandero
László Ferenc

Viszonyításképp, a VW Polo 6 millió forint alatti 80 lovas szívó alapmodelljének 15,6 másodperc kell a 0-100-as sprinthez, a 95 lovas turbós változat pedig 10,8 másodperces szintidővel bír. Míg a rivális Volkswagenben 5, addig a Daciában 6 fokozatú kézi váltó található, mely nem túl pontos, de könnyen megszokható.

A McPherson első-, illetve torziós keresztrudas hátsó futómű kiválóan teljesít rossz minőségű utakon, komolyabb tempójú kanyarvadászat során viszont gyorsan zavarba hozható.

Végállástól végállásig 3,26-ot lehet tekerni a teljesen szintetikus érzetet biztosító szervókormányon – a 10,64 méteres fordulókör egész baráti, az elöl tárcsát, hátul dobot felvonultató fékrendszerrel hatékonyan lassítható a könnyű Sandero.

Dacia Sandero
László Ferenc
Dacia Sandero
László Ferenc

Az 5,4 literes gyári átlagfogyasztás adott esetben akár könnyen alulmúlható, a feszítettebb tempójú teszthét végén mi 5,6 literes értéket jegyeztünk fel, ami az 50 literes tank ismeretében közel 900 kilométeres hatótávot ígér.

A parkolófék régivágású hagyományos kézifékkart vonultat fel, elektronikus rögzítőfék csak a jóval drágább hibrid Sanderóban található.

Utóbbi 1,8 literes 4 hengeres szívó benzinmotorra, 1,4 kWh-s aksira és automata váltóra épülő hajtáslánca 155 lóerőt tud, ami 8,3 másodperces 0-100-as gyorsulást tesz lehetővé. A 2 mázsával nehezebb és alaphangon 7,5 millió forintos hibrid 4,2 literes átlagfogyasztással kecsegtet.

Dacia Sandero
László Ferenc
Dacia Sandero
László Ferenc

Konklúzió, árak

Amennyiben 6 millió forint körüli összegből szeretnénk megúszni egy 0 kilométeres vadonatúj autó megvásárlását, akkor nem nagyon lőhetünk mellé egy Dacia Sanderóval. Néhány kompromisszumot persze meg kell kötni, de jelen tesztalanyunk egy alapvetően nagyon szerethető karakter.

Az 5 év, illetve 100 ezer kilométer garanciával kínált Sandero 5,7 millió forintos indulóárával egyedül az MG 3 benzines alapmodellje tud versenyezni, és bár utóbbi kínai rivális erősebb a maga 115 lovas teljesítményével, nyomaték, váltó és csomagtér fronton elmarad a Daciától.

A Kia Picanto 5,9 millió forinton nyit, de mindössze 68 lóerős. A VW Polo 80 lóerős alapmodellje hajszálnyival 6 millió forint alatt indul, a 95 lóerős verzióért pedig 6,5 millió forintot kérnek el. Végül, de nem utolsó sorban 6 millió forint környékén említést érdemel többek közt a Citroën C3, a Fiat Pandina és az Opel Corsa.

Dacia Sandero
László Ferenc
Dacia Sandero
László Ferenc
Hozzászólások