szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bár szeretnénk minél több különleges jelenséget hungarikumnak tudni, sajnos a politikusok akadémiai plagizálása világtrend. Íme egy gyűjtés a közelmúlt ismert plágiumügyeiből, Romániától Németországig.

Semjén Zsolt általános miniszterelnök-helyettes plágiumügye idén már a harmadik erős lábakon álló plágiumvád. A sort Schmitt Pál nyitotta, aki a hvg.hu által 2012 januárjában leleplezett plágiumvétségbe bukott bele. Kiderült ugyanis, hogy az MOB egykori elnöke más szerzők műveit ollózta össze és fordíttatta le 20 évvel ezelőtti doktori disszertációjához. Az ügy következtében a SOTE megfosztotta doktori címétől.

Schmitt után Gyurcsány Ferenc került napirendre április végén és némileg könnyűnek találtatott, amikor politikai ellenségei közelebbről megvizsgálták a szakdolgozatát. A hiperaktív politikus hevesen tagadja a vádakat, bár azt elismerte, hogy szakdolgozatának címe megegyezik akkori sógora, Rozs Szabolcs négy évvel korábbi munkájáéval, és ugyanígy a szövegek egy jelentős része is. Gyurcsány ügye azonban sajnos megfeneklett a dolgozata példányainak eltűnése miatt. A magyar politikusok viszont nincsenek egyedül a mások tudományos kutatásainak ellopkodásához való vonzódásukkal.

Szlovákia

Ján Figel - Idén augusztusban a Sme vádolta meg a KDH kereszténydemokrata párt vezetőjét, Ján Figelt azzal, hogy 2007-es doktori dolgozatát lényegében uniós tisztségéért kapta. A lap szerint a dolgozatát a hiányosságok ellenére is elfogadták, nem arról a témáról írta, amivel foglalkozott, a dolgozata jelentős részét pedig egy Miroslav Adamis diplomatával közösen írt, a szlovák EU-cstalkozásról szóló könyvéből másolta ki. Figel ügye után Dusan Caplovic oktatási miniszter általános vizsgálatot rendelt el a doktori dolgozatok körében.

Karl Theodor zu Guttenberg. A népszerű védelmi miniszter nem csak megbukott, de a Copyberg és Googleberg neveket is megkapta.
AFP / John Macdougall

Dusan Kovacik - A szlovák különleges ügyészt a napokban vádolta meg visszaéléssel szintén a Sme. Kovacik egyelőre kakukktojásnak tűnik, ellene ugyanis jelenleg az a legbiztosabb vád, hogy már azelőtt használta a doktori címét, hogy megkapta volna a dolgozatát. A kérdéses dolgozatot viszont egyelőre nem sikerült a nyilvánosság elé tárni.

Románia

Ioan Mang - A román oktatási miniszter 2012 májusában mondott le, miután kiderült, hogy több tudományos cikkében is más munkákból szemezgetett. Victor Ponta korábban Corina Domitrescut jelölte az oktatási tárca élére, ám neki is le kellett mondania, miután kiderült, hogy meghamisította az önéletrajzát. Egyébként Mang egy egész hétig volt hivatalban.

Ioan Mang egy hétig volt miniszter
AFP / Daniel Mihailescu

Victor Ponta - A Mang-ügy után, júliusban, maga Ponta került kereszttűzbe. A Bukaresti Egyetem etikai bizottsága megállapította, hogy a miniszterelnök disszertációjában komoly hiányosságok, mástól átvett elemek találhatóak. Ponta 2003-ban doktorált az egyetem Jogi Karán. A bizottság elítélő döntése amúgy teljesen ellentmond az Országos Etikai Bizottságénak, mely szerint a román miniszterelnök nem plagizált. Köztiszteletben álló román akadémikusok azóta nyílt levélben kérték Ponta doktori címének visszavonását. A miniszterelnök azonban nem hátrált meg.

Mircea Beuran - Beuran a Nestase-kormány egészség-ügyminisztere volt, mielőtt 2003-ban lemondásra kényszerült egy nemzetközi plágiumbotrány következtében. A doktori disszertációjához tartozó mellékletről ugyanis szakemberek megállapították, hogy amerikai és francia szerzők fordítása.

Németország

Karl-Theodor zu Guttenberg, Silvana Koch-Merin, Jorgo Chatzimarkakis, Matthias Pröfrock, Veronica Sass, Uwe Brinkmann, Bijan Djir-Sarai, Margarita Mathiopoulos. A németek vagy szeretnek másolni, vagy csak jobban értenek az ügyek kinyomozásához, mint mások. Németországban mindenesetre működik VroniPlag Wiki néven plágiumkereső program, a lebukott politikusok pedig rövid úton elvesztették doktori címüket, illetve voltak akik a tisztségeiket is. Erről a hvg.hu-n hamarosan részletesebben is olvashat.

Ukrajna

Viktor Janukovics -  Viktor Janukovics ukrán elnök Oppurtunity Ukraine c. remekművének egyes részei túlságosan hasonlítottak mások szakdolgozataira, beszédeire és cikkeire. A plágiumbotrány – talán nem kell mondanunk, hogy nem nagy eredménnyel - 2011-ben robbant ki. Végül a valószínűleg megfélemlített fordító vállalta magára az ügyet: olvashatósági okokból eltávolította a lábjegyzetek nagy részét –állítja.

Viktor Janukovics a fordítóra tolta rá a balhét
AFP

Franciaország

Rama Yade - 2011 decemberében került plágiumbotrány középpontjába a közkedvelt, szenegáli származású francia politikusnő. Yade emberi jogi államtitkár volt Sarkozy elnöksége alatt, majd meghasonlott a párjával, kilépett, és a Radikális Párt alelnöke lett. A plágiumvád egy közoktatással foglalkozó kötetével kapcsolatban érte: Jean-Michel Muglioni, a Francia Filozófiai Társaság elnöke szerint Yade az ő gondolatait vetette papírra. Az alelnöknő elismerte, hogy inspirációnak tekintette Muglioni szövegeit, de a plágiumot tagadta.

Frédéric Lefebvre - Yade egykori kollégája ennél sokkal bénább volt – és sokkal izzadtságszagúbb botrányba is keveredett. Kiderült, hogy egy nemzetközi kereskedelmet taglaló 2011-es könyvének nagy részét Wikipédia bejegyzésekből emelte át.

Frédéric Lefevbre a Wikipédiából koppintott
AFP / Eric Piermont

Oroszország

Vlagyimir Putyin - Lehet, hogy a minden oroszok atyja nem tökéletesen feddhetetlen?! A Szentpétervári Bányászati Intézet rektora elmondta, a „Régiós nyersanyagok kitermelésének stratégiai tervezése a piaci viszonyok kialakulása közben” c., valószínűleg hihetetlenül érdekfeszítő, kandidátusi disszertációját a bizottság először visszadobta, ám Putyin 1997-ben, hogy-hogy nem, már el tudta fogadtatni az átdolgozott munkát. Az Kommersant napilap neki is állt a leleplezésnek, de botrány nem lett az ügyből. Valószínűleg az összesen 16 plagizált oldalt az orosz közvélemény még nem tekinti túl nagy drámának.

Líbia

Szaif al-Iszlam Kadhafi - A London School of Economics 2011-ben indított vizsgálatot az egykori líbiai diktátor egyik fiának doktori disszertációjának ügyében. A „trónörökös” 2007-ben a civil társadalomnak a nemzetközi szervezetek demokratizálásában játszott szerepéről értekezett írásában. A rettegő oktatók névtelenül nyilatkoztak a csalásról a LSE egyetemi lapjának. Az ügy egyik következménye az lett, hogy az intézmény felfüggesztette azt a líbiai kutatási programot, amelyet az ifjú Kadhafi alapítványa finanszírozott.

A Mang-ügy után, júliusban, maga Ponta került kereszttűzbe. A Bukaresti Egyetem etikai bizottsága megállapította, hogy a miniszterelnök disszertációjában komoly hiányosságok, plágium-elemek találhatóak. Ponta 2003-ban doktorált az egyetem Jogi Karán. A bizottság elítélő döntése amúgy teljesen ellentmond az Országos Etikai Bizottságénak, mely szerint a román miniszterelnök nem plagizált. Köztiszteletben álló román akadémikusok azóta nyílt levélben kérték Ponta doktori címének visszavonását. A miniszterelnök azonban nem hátrált meg.
HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!