A köztársasági elnöknek, a miniszterelnöknek és az Országgyűlés elnökének címzett nyílt levélben az aláírók kifejezik mély aggodalmukat a novemberi felszólalás miatt és elítélik azt. Úgy vélik, nem egyedi eset volt, hogy a Jobbik képviselője "célba vette a magyarországi zsidókat", hanem a "párt tagjai részéről az elmúlt hónapokban tett sorozatos megnyilvánulások folytatása, amelyekkel egyes hazai kisebbségeket igyekeznek megbélyegezni".Az aláírók sürgetik az alapvető jogok tiszteletben tartását és érvényre juttatását, és emlékeztetnek, hogy "az ilyen antiszemita nyilatkozatok rettenetes következményei" vezettek a holokauszthoz. Felszólítanak "Magyarországon mindenkit azon demokratikus alapelvek betartására, amelyek a Magyar Köztársaság alapját valamint a szabad és demokratikus európai nemzetekhez való tartozást jelentik", a címzetteket pedig bátorítják arra, hogy "a jövőben is határolódjanak el" az ilyen és a hasonló kijelentésektől. A nyílt levél aláíróinak többsége európai parlamenti képviselő, de köztük van mások mellett Juli Edelstein izraeli tájékoztatási és diaszpóraügyi miniszter, Alejo Vidal-Quadras, az EP spanyol kereszténydemokrata és Alexander Alvaro, az EP német liberális alelnöke, Petra Pau, a Bundestag alelnöke és Doug Lamborn amerikai republikánus kongresszusi képviselő is.A levél az antiszemitizmus ellen küzdő interparlamentáris koalíció (ICCA) honlapján jelent meg. A 2009-ben létrehozott szervezet a honlapon közölt bemutatás szerint a világszerte feltámadó antiszemitizmus visszaszorításáért tenni akaró politikusokat, parlamenti képviselőket fogja össze.
Külföldi politikusok írtak nyílt levelet Gyöngyösi zsidózása ellen
Nyílt levélben tiltakozik 150 külföldi politikus, köztük egy izraeli miniszter és az Európai Parlament (EP) két alelnöke, illetve a német törvényhozás alsóházának (Bundestag) alelnöke a jobbikos Gyöngyösi Márton parlamenti felszólalása ellen, amelyben - mint írják - a képviselő a kormány és a parlament zsidó származású tagjainak összeírását szorgalmazta.
Példátlan változások előtt állhat az MVM a vezetőcserék alapján
Navracsics odaszúrt az őt a HVG-ben kritizáló polgármestereknek
Lemondott az SZFE rektora, Sepsi Enikő
Közös megegyezéssel szűnik meg a megbízása.
Egy nyomozás leállt, egy még folyik a Covid-tesztek milliárdos biznisze után felszívódott cégek ügyében
Tiszások lakják be Orbánék uniós fellegvárát
Kirúgták az MCC főigazgatóját, Szalai Zoltánt: szívből drukkol, hogy „a műhely értékei fennmaradjanak”
Nagy feladat vár a magyar válogatottra: Marco Rossi az eredménykényszer és a csapatépítés között kénytelen egyensúlyozni
Szolnokon folytatja az országjárást Magyar Péter
Még két hónapig a rácsok mögött maradhat Juhász Péter Pál és élettársa
Meghosszabbították a Szőlő utcai javítóintézet volt igazgatójának letartóztatását.