Kiderült, mire szerződött 12 milliárdért a Honvédelmi Minisztérium előző vezetése egy angol céggel

Az Anders de Wiart Associates nevű vállalattal kötött szerződést a Szalay-Bobrovniczky Kristóf vezette tárca.

  • HVG

A londoni székhelyű Anders de Wiart Associates (AdWA) az az angol cég, amellyel Ruszin-Szendi Romulusz szerdai bejelentése szerint 12 milliárd forintos szerződést kötött a Honvédelmi Minisztérium (HM) előző vezetése – írja a 24.hu.

Ruszin-Szendi akkor azt mondta, hogy a céggel tanácsadói megbízási szerződést kötött a Szalay-Bobrovniczky Kristóf vezette tárca, és a pénzt egyebek mellett szabályzatokra, vezetői tréningre és egy olyan egyenruhára költötték, amely végül nem is lett rendszeresítve. Hozzátette: feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés gyanújával.

A 24.hu úgy tudja, hogy az oktatási feladat a német tervezésű Lynx harcjárművek használatára vonatkozott. A lap szerint ez azért furcsa, mert egy olyan haditechnikai eszközről van szó, amelyet a britek nem használnak, sőt korábban nem is ismertek.

A HM korábbi vezetése és az angol AdWA szerződésének részeként a magyar katonák németországi kiképző központokban ismerkedhettek a harci eszköz kezelésével és harctéri felhasználásával.

A britek bevonása azonban kifejezetten nehéz helyzet elé állította a honvédséget, mivel a Lynxek minősített technikai adatait előbb ki kellett kérni a német gyártótól, hogy aztán továbbadhassák az AdWA-nak.

Az AdWA a honlapján fellelhető információk szerint azzal foglalkozik, hogy „összekapcsolja az Egyesült Királyságot, a közép- és kelet-európai országokat, valamint a NATO többi szövetségesét.” Ehhez az ügyfelek igényeihez igazodva képzés, képességfejlesztés és doktrinális támogatás keretében hasznosítják a „brit védelmi szakértelmet”.

A Lynxek megismertetése a magyar katonákkal azért volt célja a HM-nek, mert a kormány 2020-ban bejelentette, hogy egy több mint kétmilliárd euró értékű modernizációs program keretében 218 Lynx KF41 harcjárművet szerez be a honvédség számára, 2024 óta pedig a magyar Rheinmetall zalaegerszegi üzemében is gyártanak Lynxeket.

Nyitókép: HVG / Veres Viktor

Hozzászólások