Bocsánatot kért az OMSZ frissen kinevezett főigazgatója, amiért a temetése napján posztoltak egy beteg megmentéséről

A mentőszolgálat később módosította a bejegyzést, illetve elnézést kért a hibáért, majd bejelentette, hogy felülvizsgálja közlési rendszerét.

  • HVG

„Az Országos Mentőszolgálat a közelmúltban hibát követett el. Az egyik közösségi médiás bejegyzésünkről kiderült, hogy kegyeletsértő lehetett” – jelentette ki Constantinovits Miklós, a mentőszolgálat (OMSZ) szeptember közepén kinevezett főigazgatója egy videóüzenetben.

Constantinovits arra a Facebook-bejegyzésre utalt, amelyben az OMSZ egy újraélesztésről beszámolva azt írta, „a gyors szállítást követően megtartott keringéssel adták át bajtársaink a beteget a kórházban, ahol újabb életmentő beavatkozások vártak rá. Bízunk a férfi mielőbbi felépülésében, bajtársainknak szívből gratulálunk!” Csakhogy a bejegyzés alá érkező egyik kommentből kiderült, hogy a beteg meghalt, és a poszt megjelenésének napján volt a temetése.

A mentőszolgálat később módosította a bejegyzést, illetve elnézést kért a hibáért, majd bejelentette, hogy felülvizsgálja közlési rendszerét.

Constantinovits Miklós videóüzenetében elmondta: működésük átvizsgálása során észrevették, hogy hasonló hibát már korábban is elkövethettek.

Ez nem az az irány, amerre szeretnénk, hogy a mentőszolgálat haladjon. (…) Ezért mint a mentőszolgálat felelős vezetője, szeretnék mindenkitől bocsánatot kérni, akit megbántottunk, és egy új kommunikációs stratégiát kijelölni

– fogalmazott.

https://www.facebook.com/watch/?v=1444122824244018

Nyitókép: MTI / Kovács Márton

Hozzászólások