Tisztelt norvégok, szeretnénk elnézést kérni kormányunk otrombaságáért. Nem vagyunk mind olyanok. És hogy ebből egyáltalán látszik még valami, az jelentős részben az Önök segítségének köszönhető. Nem vádaskodással, hanem köszönettel tartozunk.

A magyar civil szféra közmondásosan alulfejlett, de saját észből ennyi sem telt volna nekünk huszonöt év alatt. A magunk kultúrájából a CÖF jött össze, meg a Gyermekrák Alapítvány.

Nagy szükségünk volt arra, hogy mások, nálunk okosabb, gyakorlottabb szereplők megmutassák, hogyan kell ezt szervezni. Nincs ebben szégyen, és beismerni nem hazaárulás. A gőzgépet meg a hídépítést is másoktól tanultuk. Minden, egyáltalán vádként felmerült anomália mellett tény, hogy a Norvég Alap – az Ökotárs Alapítványon keresztül – sikeresebben és hatékonyabban dolgozott, mint a mindenkori magyar állam. Az utóbbi a szebb időkben minden hülyének kitömte a zsebét pénzzel meg jogosultságokkal, és így került például az MTV kuratóriumába a BMX Szövetség. A rosszabb időkben pedig szigorúan a maga csicskáinak osztja a pénzt, akik semmiféle üggyel nem foglalkoznak azon kívül, hogy ezt meghálálják. A többiekre meg ráküldi a rendőreit.

Önök nemcsak nekünk, hanem Európának is példát mutattak. Az unió részeg katonatisztként dobálta a pénzét Simicska Lajos zsebébe; ez most annyiban változik, hogy miniszterelnökünk más zsebeket fog tömni belőle. Miközben itt már a kormány támogatói sem tagadják a korrupciót (hanem helyeslik), Európa erről nem óhajt tudomást venni. Nem esik le nekik, hogy az a bizarr államszervezési kísérlet, amelytől fintorognak, az ő pénzükből üzemel.

A Norvég Alap ennél sokkal körültekintőbben járt el. A most szuttyongatott civilek Magyarország legismertebb, legsikeresebb ilyen szervezetei, amelyek a maguk terepén eredményesen dolgoztak. Olyan területeken, ahol – különösen most, a rosszabb időkben – hiánypótló volt a jelenlétük. Női jogokra, szólásszabadság védelmére vagy korrupciókutatásra nyilván hiába vártak volna támogatást ettől a kormánytól.

Norvégiának ezenfelül van például nagykövete, aki elmegy a tévébe, amikor kell. Az csak természetes, hogy a közmédia meg sem keresi, viszont ennél sokkal súlyosabb probléma, hogy az Európai Uniótól ennyi sem telik. Kukán figyelik a történéseket, és aztán annyit bírnak mondani, hogy mivel nem az ő pénzükről van szó, az Európai Bizottság nem avatkozhat be, amikor rohamrendőrök támadnak civil szervezetekre, nyilvánvalóan az ítélethez keresve a vádat. Nemhogy nem avatkozhatnak be, de nem is kommentálhatják. Tehát az unió területén nyugodtan lehet putyinkodni, és baj legfeljebb abból lesz, ha majd a Közgéphez megy ki a rendőrség, mert ők viszont európai forrásokat kezelnek, ügyesen.

Ezek alapján van igazsága Orbán Viktornak. Brüsszelre nem számíthatnak a magyarok. Norvégia jobban teljesít.

Hibátlan éppen nem volt ez a vállalkozás sem. Akadt bőven olyan program, amely nem hozott gyümölcsöt, és a pénzszagra odagyűlt egy csomó gyanús alak is. Tulajdonképpen amúgy is itt volt az ideje egy újratervezésnek, hogy a négymilliárd forintos pénzmagból minél kevesebb csorogjon el marginális, eredménytelen gittegyletek bulijaira, és minél többet fordítsanak olyan projektekre, amelyektől Orbán Viktornak felmegy a vérnyomása. A csapásirány sokkal tisztábban látható innen, a Magyar Illiberális Népköztársaságból. A kormányzat elárulta, mitől tart leginkább. Attól, hogy az ügyes, kreatív, pontosan célzott és kitartó aprómunka nyomán a magyarok közül egyre többen jönnek rá, hogy ők valójában liberálisok, akik Coca-Colát isznak és CNN-t néznek, mert nekik személy szerint jobban ízlik, mint a kumisz és a köztévé. És hogy eszerint őket nem a kormánypárt képviseli, hanem valaki más.

Vagy legalább arra ráébrednek, hogy ezek itt, miközben szerenádoznak neki a kumisszal meg a nemzeti romantikával, francia pezsgőn hizlalják a potrohukat, és a szemüket is kilopják. Ezt a munkát kell minél hatékonyaban segíteni Magyarország visszanyeréséhez. És mindenekelőtt átszervezni az egész műveletet úgy, hogy világos legyen: ebbe a magyar kormánynak semmi beleszólása nincs. Már ez önmagában megbontja a nevetséges mesét, miszerint nekik mindenhez közük van.

Soha nagyobb szükség nem volt jogvédő, korrupciót kutató, szabadon alkotó civilekre, mint ma. De nem is volt olyan kormány huszonöt éve, amelynek ennyi félnivalója lett volna tőlük. És félnek is. Félelmük reményt hordoz. Talán megüti őket a guta jövőre vagy azután, ha még mindig lesz Krétakör. Ha lesz még világ a sajátjukon kívül, ha lesz még gondolat, jog és művészet, amit nem sikerül a seggük alá gyömöszölni. Ha még mindig lesz, aki szólhat, hogy ő is magyar, de máshogy. És ha ettől kapnak agyvérzést, akkor megérdemlik.

Előre is kösz, Norvégia.