Bűnösnek találták a Valódi IRA feltételezett vezetőjét
Terrorvádakban bűnösnek találta szerdán egy ír különleges bíróság a Valódi IRA betiltott fegyveres szervezet feltételezett vezetőjét, Michael McKevittet, aki így akár életfogytiglani szabadságvesztést is kaphat. McKevitt az első személy, akit Írországban terrorcselekmény irányításáért ítélnek el.
A Valódi IRA 1997-ben vált ki az Ír Köztársasági Hadseregből (IRA), amikor az tűzszünetet hirdetett az észak-írországi brit uralom ellen folyó fegyveres harcában. Az IRA lényegében azóta is betartja az önként vállalt tűzszünetet, szélsőségesen köztársaságpárti szakadárjai, a Valódi IRA és a Folyamatos IRA fegyveresei azonban sok terrorista akciót követtek el Észak-Írországban és Angliában, ráadásul akcióikat feltételezések szerint kábítószer-kereskedelemből pénzelik.
Az elmúlt években a Valódi IRA legalább 50 állítólagos tagját sikerült lefülelni. Senki nem tudja pontosan, ki irányítja a szervezetet, de általában az 53 éves McKevittet, a szervezet egyik alapítóját tartják a legmagasabb rangú vezetőnek.
A csoport Írországban bebörtönzött tagjai tavaly a szervezet feloszlatását sürgették, köztük volt McKevitt is. Végül a feloszlatásra nem került sor, sőt tavaly a Valódi IRA merényleteket helyezett kilátásba brit katonai létesítmények ellen.
McKevitt nem ismerte el a különleges bíróság ítélkezési jogát, és politikai színjátéknak minősítette az ellene öt hétig folytatott eljárást. Az ír férfi nem sokkal az ítélethirdetés előtt jogi képviselőit is menesztette, tiltakozásul a szerinte nem tisztességes eljárás ellen. McKevitt az első személy, akit Írországban terrorcselekmény irányításáért ítélnek el. Ezt a bűncselekmény-kategóriát az omagh-i merénylet után vezették be az ír jogrendben. (MTI)