Franciaország: globalizációellenes fórum
José Bové francia parasztvezér, a globalizációellenes mozgalom francia vezetője „Általános mozgósítást" hirdetett meg a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) ellen egy délnyugat-franciaországi globalizációellenes fórumon vasárnap.
Bové ismét felszólította Jean-Pierre Raffarin francia kormányfőt, hogy rendezzenek vitát az országban arról, Párizs milyen álláspontot képviseljen a csúcstalálkozón. Szerinte „rá kell bírni erre a kormányt, különben nem lehet majd tudni, mit hoz a jövő". Felszólította a nagygyűlés résztvevőit, hogy a globalizációellenesek minden folyamatban lévő akcióját fordítsák a génkezelt élelmiszerek gyártása és forgalmazása ellen. „Elismeréssel szólok mindazokról, akik börtönbüntetésem ideje alatt vették a bátorságot, és részt vettek azoknak a veteményeknek a tönkretételén, amelyekből génkezelt élelmiszereket állítanak elő" – mondta az AFP szerint.
Bovét augusztus 2-án engedték ki a börtönből. A génmanipulált kukorica terjesztése elleni tiltakozásáért ítéltek el, és börtönözték be. Júniusban kezdte meg eredetileg tíz hónapos büntetésének letöltését, amelyet azonban négy hónappal megkurtítottak Jacques Chirac elnök kegyelmi utasítására, majd a montpellier-i bíróság elrendelte idő előtti szabadon bocsátását. Bové 2001-ben tett szert hírnévre, amikor egy MacDonald,s gyorsétkezde feldúlásáért került rács mögé néhány hétre. A parasztvezér a nagygyűlés egyik szünetében tartott sajtóértekezletén elutasította azt a felvetést, hogy politikusi karriert kezdjen. Semmilyen képviselőválasztáson nem indulna – mondta. A Le Journal du Dimanche című francia hetilap szerint több híve bíztatja őt arra, hogy induljon a 2004. júniusi európai parlamenti választásokon. (MTI)