Az OECD 3,3 százalékos növekedést jósol itthon az idei évre
A szervezet szerdai elemzésében a magyar hazai össztermék (GDP) idei növekedésére 3,3 százalékos, jövőre 3,8 százalékos becslés szerepel. A magyar EU-konvergencia számára legfontosabb az ország versenyképességének fenntartása - áll a jelentésben.
Az OECD szerint kívánatos Magyarország mielőbb belépése az euróövezetbe, azonban e téren a legnagyobb kihívás az infláció és költségvetési hiány csökkentése. A költségvetés konszolidációjához olyan középtávú stratégiára van szükség, amely gondoskodik az adófizetők körének bővítéséről, miközben, ahol lehet, csökkentenék az adókat, és amely javítaná a költségvetési döntések következményeinek előre láthatóságát. Az OECD elemzői szerint a magyar pénzügypolitika túlterhelt, mivel nem csak az inflációs célt kell követnie, hanem szűk sávban stabilizálnia kell a forint árfolyamát is az euróövezeti csatlakozás érdekében. A piaci körülmények miatt ezek a célok alkalmanként összeegyeztethetetlenek lehetnek.
A bérek megállapításánál tekintetbe kell venni az infláció csökkentésének célját - írták. A magánfogyasztás az idén 2,0 százalékkal, jövőre 3,6 százalékkal nő az OECD előrejelzése szerint. A közfogyasztás idén 0,5 százalékkal, jövőre 0,1 százalékkal bővülhet. A beruházások idén 5,6 százalékkal, jövőre 7,6 százalékkal nőhetnek.
Az OECD előrejelzése szerint a magyar export az idén 7,2 százalékkal, jövőre 9,0 százalékkal bővülhet. Az import idén 6,0 százalékkal, jövőre 8,9 százalékkal gyarapodhat. Erre az évre 6,5 százalékos, jövőre 4,5 százalékos inflációt jósoltak az OECD elemzői szerdán. Az államháztartás hiánya szerintük az idén a GDP 4,3 százaléka, jövőre 3,3 százaléka lesz. A folyómérleghiányra erre az évre és jövőre egyaránt 5,5 százalékot becsültek a GDP-hez képest. (MTI)