Mégis lehet népszavazás a kórházak privatizációjáról
Mégis lehet ügydöntő népszavazás a kórházak privatizációjáról, mivel az Alkotmánybíróság (AB) helybenhagyta az Országgyűlés erről szóló határozatát - közölte a testület kedden.
A határozat elfogadására azután került sor, hogy a Munkáspárt, a Baloldali Front - Munkás Ifjúsági Szövetség és a Társadalmi Demokráciáért Mozgalom kórházak privatizációját ellenző népszavazási kezdeményezéséhez mintegy 240 ezren csatlakoztak aláírásukkal.
Az úgynevezett kórháztörvényt, amely az egészségügyi szakmai befektetők számára is lehetőséget biztosított volna a részvételre az intézmények gazdasági átalakításában, 2003. június 16-án az fogadta el az Országgyűlés. A döntést az Alkotmánybíróság december 15-én megsemmisítette a köztársasági elnök alkotmányértelmezési beadványa nyomán, ugyanis az államfő által a Háznak megfontolásra visszaküldött jogszabályt az Országgyűlés még aznap újratárgyalta, majd változatlan formában elfogadta.
Az AB közjogi érvénytelenségre hivatkozva semmisítette meg a törvényt, tehát tartalmában nem vizsgálta a jogszabályt, habár számos indítvány érkezett pártoktól és szakmai szervezetektől a törvényben foglaltak miatt is. (MTI)