Tizenkét jel, hogy a baj van a karriereddel

2 perc

2005.11.10. 15:23

Karrierje során mindenkinél eljön az a pont, amikor úgy érzi, megakadt. Ez a szakmai fejlődés természetes része, amely azonban magában hordozza a fejlődés lehetőségét. Azonban nem árt odafigyelni azokra az apró jelekre, amelyek jelzik, hogy az irányítás kicsúszott a kezünkből, s a világ szépen lassan elhalad mellettünk. Tanácsok.

A szakmai túlélés kulcsa minél előbb felismerni az alábbi jeleket, s tenni ellenük.

1. Úgy érzed, többet tudnál vállalni, több mindent érhetnél el, s teljesebb lehetne az életed, de nem tudod, ezt hogyan érhetnéd el.
2. Arról álmodozol, hogy a magad ura leszel, illetve, hogy olyan munkát találsz magadnak, ahol valami kreatívat, jelentőség-teljeset vihetsz véghez.
3. Nincsen B-terved, arra az esetre, ha valami történne a jelenlegi pozícióddal.
4. A munkád során elvégzendő feladataid nem esnek egybe a személyes értékrendeddel.
5. Újabban érzékenyebb vagy a felettesektől és kollégáktól kapott kritikákra, mint korábban.
6. Elérted a pozíciódban elérhető legmagasabb fizetést és teljesítményszintet.
7. Hanyagolod a szociális hálózatodat.
8. Bezártságérzeted van, amiért úgy érzed a többiek elvárásainak nem tudsz megfelelni.
9. Már több mint egy alkalommal nem részesültél előléptetésben.
10. A cég, ahol dolgozol, megváltozott és az új rendszerbe nem tudsz beilleszkedni.
11. Korábban úgy érezted, a kezedben tartod az irányítást, mára ebben már nem vagy biztos.
12. A munkádból hiányzik az a kreatív szikra, amit egykor annyira szerettél.

Ha ezeket a jeleket észleled, ideje elgondolkodni, hogy mi a legmegfelelőbb megoldás a problémáidra. Az alábbi nyolc tanács segíthet átlendülni a mélyponton.

Áss le elégedetlenséged gyökeréig
A munkád során végzett tevékenységgel van gondod? Esetleg összeegyeztethetetlennek érzed a személyes és a szakmai céljaidat? Bizonyos emberekkel van gondod, vagy egyéb tényezőkkel?

Határozd meg a legbelsőbb normáidat
A személyes értékeid felmérése – amelyben számtalan tréning és szakember is segíthet-  ráébreszthet, mi motivál szakmai szinten, s személyesen egyaránt.

Bizonyosodj meg róla, hogy az igényeid ki vannak elégítve
Ha megtagadod fizikai és érzelmi igényeidet, ettől szorongóvá, idegessé, vagy dühössé válhatsz. Ettől megcsappan az energiaszinted, rosszabbul teljesítesz, eközben pedig boldogtalannak érzed magad.

Varrd el a szálakat
A megoldatlan feladatok és problémák – akkor is ha személyes természetűek -  frusztrálhatnak, s csökkenthetik a munkára szánt energiádat. Ilyenek lehetnek akár a szabadidő hiánya, vagy az otthoni rendetlenség. Ha megoldod ezeket a problémákat, felszabadultabbnak érzed majd magad.

Találj egy mentort
Ha jó kapcsolatokat alakítasz ki valakivel a munkahelyeden, vagy a szakmádon belül, új karrierlehetőségek tárulhatnak fel előtted, s olyan emberekhez is közelebb kerülhetsz, akik korábban megközelíthetetlennek tűntek számodra.

Használd a „netvörköd”
Találkozz új emberekkel, keresd fel a régi ismeretségeket, hogy felerősítsd magadban a szakmai önbizalmadat, s ki tudja, talán valahol egy új lehetőség is rádköszön.

Keress fel egy trénert
Egy személyi tréner segítségével prioritási sorrendbe helyezheted a karrieredet, a magánéletedet, s tervet készíthetsz, arra, hogy könnyebben elérjed az általad kitűzött célokat. A rendszeres konzultáció elősegíti, hogy a megbeszélt lépéseket meg is tedd.