MARADNAK A KASTÉLYOK

1 perc

2005.04.26. 22:00

Mégsem lesznek eladhatók a ma még állami tulajdonban lévő kastélyok, ha a parlament elfogadja a kormány által a múlt...

Mégsem lesznek eladhatók a ma még állami tulajdonban lévő kastélyok, ha a parlament elfogadja a kormány által a múlt héten már jóváhagyott örökségvédelmi törvény módosítását. A korábbi tervek ellenére mégsem változik ugyanis a jogszabály mellékletében felsorolt műemlékek listája, pedig a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) tavaly februári kastélyprogramjában 27 épületről - egyebek között a lovasberényi Cziráky-kastélyról és a soponyai Zichy-kastélyról - állapította meg, hogy magánosítható (HVG, 2004. február 14.). Az utóbbi hónapokban az állami tulajdonú műemlékek nagy részében az államot képviselő Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) és "gazdája", a Pénzügyminisztérium még számos műemléket, így több pesti palotát, a Császár fürdőt, a Várbazárt (képünkön) - amelynek hatvan évre szóló hasznosításáról a közeljövőben írnak alá szerződést a Foundation Kft.-vel - javasolt levenni a 273 állami tulajdonban tartandó védett épület listájáról. Végül a Miniszterelnöki Hivatalban - Gyurcsány Ferenc miniszterelnök "személyes" kérésére - született meg a politikai döntés a lista változatlanul hagyásáról. "Így legalább nem érhetnek bennünket olyan támadások, hogy elkótyavetyéljük az állami vagyont" - szögezte le Varga Kálmán, a KÖH elnöke, aki szerint a többségében szociális intézményeknek otthont adó kastélyok vélhetően nehézkes eladása nem segítette volna a KVI idei, 33,2 milliárd forintos bevételi előirányzatának teljesítését.