Szexbotrány Ausztriában

"Kérek egy leánykát, de most olyat, akinek nincs fogszabályozója!" A mondat, amely az osztrák rendőrségnek a Falter című hetilaphoz eljuttatott lehallgatási jegyzőkönyvéből származik, egy finom ügyfél és egy előkelőnek számító bécsi call-girl hálózat főnöke közötti telefonbeszélgetés során hangzott el. Az interneten is feladható rendeléskor a leánylízingcég honlapján Genuine Fashion Models, Penthouse Pets és Beauty Queens "kategóriájú" lányokból lehet válogatni.

Mindhárom kifejezés litván lányokat takar, akiknek a többsége abban a hitben hagyta ott hazáját, hogy Ausztriában ápolónőként, pincérnőként, később esetleg modellként keresheti meg a betevőt. Bécsben aztán kiderült, hogy magas beosztású, nagyon jól szituált gentlemaneket kell szórakoztatniuk. Az alapdíj pár száz euró, ha pedig érintetlen kislányt akar az ügyfél - olyan is akadt, aki a gyermeklányt annak nővére jelenlétében óhajtotta felavatni -, akkor 4 ezer euró fölé szalad az ár.

A Kelet-Európából beszerzett lányokat sokszor fenyegetéssel, veréssel veszik rá a munkára, elveszik az útlevelüket, a maffiával ijesztgetik őket, vagy azzal, hogy szüleik tudomására hozzák, mit is művelnek a távoli nagyvárosban. Sofia Kurzweil - aki szociális munkás egy, a leánykereskedelem áldozataival foglalkozó szervezetnél, amely 12 személy elhelyezésére alkalmas lakást tart fenn a lebukott vagy megszökött lányoknak - a HVG-nek nyilatkozva elmondta: nagyon sok az egykori Szovjetunió utódállamaiból érkezett lány, ők általában jóval műveltebbek romániai vagy bolgár sorstársaiknál, nem egy közülük felsőfokú végzettséggel rendelkezik. A civil szervezet védelmet nyújt nekik, amíg bíróság elé nem állnak tanúvallomást tenni, és abban is segíti őket, hogy adott esetben Ausztriában maradhassanak, megtanuljanak németül, majd munkához jussanak. Aki persze a prostitúcióból akar megélni, az előbb-utóbb elszökik a leányszállásról, és ott folytatja, ahol abbahagyta, de a többség - Kurzweil szerint - hazatér.

Tavaly 382 leánykereskedőt füleltek le Ausztriában, ami arra utal, hogy az ország kelet-nyugati átkelővé vált a lányok értékesítésében is: a kelet-európai felhajtók bedolgoznak az osztrák kereskedőknek, és ők aztán telefonos-internetes rendszeren szolgálják ki az ügyfeleket. Épp az utóbbiak kiléte adja a mostani botrány különlegességét.

Az osztrák törvények szerint prostituált szolgáltatását szabadon lehet igénybe venni, de ha fiatalkorú partnerről van szó, a közösülés büntetendő, méghozzá három évig terjedően. Márpedig a VIP-vendégek a lehallgatások szerint éppen a 19 évesnél fiatalabb lányokat kedvelték, sokan nyíltan megfogalmazták ez irányú kívánságaikat. A vevőkörben ügyvédek, államügyészek, magas beosztású menedzserek találhatók. "Felügyelőbizottsági ülések között megérdemelek egy kis kikapcsolódást" - védekezett egyikük. Az Ausztriában agresszív fellépései miatt egyáltalán nem kedvelt amerikai sztárügyvéd, Edward Fagan állítólag a törzsközönséghez tartozott, 17 éves lányokat kért. A rendszeresen a Hotel Intercontinentalban megszálló Fagan hangoztatta, nem volt szüksége leánykereskedőkre, ha ugyanis "elemi ösztönökre" vágyott, elég volt neki felkeresni a Babylon nevű mulatót. Azt is határozottan állítja, nem volt tudomása az általa megismert lányok életkoráról, azaz jóhiszeműen járt el. A másik beazonosított ügyfél a parlamenti elnök egykori szóvivője, jelenleg a kormányzó néppárt sajtóosztályának munkatársa. Ő azzal a verzióval állt elő, hogy éppen a kiskorúak prostituálódásáról készült tanulmányt írni, ezért hívta olykor a call-girl hálózatot. A jegyzőkönyvek szerint egyébként ő sosem érdeklődött a lányok életkora iránt, inkább méreteikre volt kíváncsi.

A dokumentumok napvilágra kerülésével a nyilvánosság egyre inkább azt a kérdést feszegeti, miért korlátozódott a nyomozás a felhajtókra, a "rendszergazdákra", miért nem hallgattak ki egyetlen finom urat sem. "A nyomozás szuboptimális volt" - ismerte el a mulasztást merev arccal az illetékes államügyész, akiből, mivel a tévéinterjút már befejezettnek hitte, kibuggyant a nevetés. Ő is mulatságosnak találhatta saját védekezését, miszerint ha nem tudják bizonyítani, hogy a férfiak tisztában voltak a lányok életkorával, nem tehetnek ellenük semmit.

Még egy furcsaságra derült fény a történet kapcsán. A ma az Európai Bizottság tagjaként dolgozó Benita Ferrero-Waldner még 2001-ben, külügyminiszterként körlevelet intézett a kelet-európai osztrák követségek konzulátusaihoz, hogy adjanak ki vízumot és munkavállalási engedélyt azoknak a show-táncosnőknek és "kísérő hölgyeknek", akik a belügyminisztérium által összeválogatott osztrák mulatókban akarnak elhelyezkedni. Szexklubok százas listájáról volt szó. A belügy azzal indokolta az engedékenységet, hogy így pontosan ellenőrizni tudja a prostitúcióimportot. A sajátságos megközelítésen nem csupán az engedélyre hiába várók, például informatikus szakemberek háborodtak fel, hanem a Több jogot a prostituáltaknak nevű civil szervezet is, amiért a hatóságok jogtalanul privilegizálnak nyilvánvalóan a rendőrséggel együttműködő szexvállalkozásokat, és ösztönzik az olcsó keleti konkurencia beáramlását Ausztriába.

FÖLDVÁRI ZSUZSA / BÉCS