Ukrajna: felbontanák az oroszokkal kötött gázmegállapodást
Csütörtökön az ukrán parlament többsége azzal a követeléssel állt elő, hogy a kormány érvénytelenítse azt az év elején Oroszországgal kötött gázmegállapodást, amelynek a keretében Ukrajna a tavalyinál mintegy kétszer magasabb áron szerzi be az energiahordozót. A parlament egyben menesztette azokat a vezető illetékeseket, akiket felelősnek tartott az ügyletért.
Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen következményei lesznek a parlamenti határozatnak. Kormányilletékesek egyelőre nem kommentálták a döntést. Ukrajna az év elején beleegyezett abba, hogy a korábbi 50 dollár helyett 95 dollárt fizessen ezer köbméter orosz földgázért.
Az ukrán államfő üdvözölte a megállapodást, miközben az ellenzéki politikusok élesen bírálták és úgy vélték, hogy a gáz árának az emelkedése komoly csapást mér az exportorientált és energiaigényes ukrán gazdaságra. Ukrajnában március 26-án parlamenti választásokat tartanak.