Ma – lehetne – 35 éves a demokratikus Magyarország
12 perc
2025.05.02. 15:30
35 évvel ezelőtt, 1990 májusában intézményesült Magyarországon a polgári demokrácia. Május 2-án összeült az első igazán szabadon választott Országgyűlés és május 23-án megalakult az első igazán szabadon választott kormány. Egy mocskos választási kampány és egy népszerűtlen kormány sikertelen kormányzása közé esett ez a szép, rendszernyitó május.
„Ébresztő magyarság! Megint félrevezetnek. Elmúlt az őszirózsás forradalom, ez már a Kun Béláék időszaka, még akkor is, ha Lenint szídják az új Lenin-fiúk. Mi jöhet erre. Terror, katonák, vér és végső összeomlás.” Csurka Istvánnak ez az 1990. január 14-én elhangzott rádiószózata, amelyet az MDF vezetése az írói munkássága részének minősített, a kampánytevékenysége része volt. A kommunisták és liberálisok egylényegűségének, a pártállam és demokratikus ellenzéke egylényegűségének a tétele az MDF kampányának hangsúlyos mondandója lett. Ennek a tételnek az az antiszemita változata az, amikor a kommunista-liberális átverés áldozatai a magyarok, a tettesei a magyarul beszélő idegenek, vagyis a zsidók. Ezt az antiszemita értelmezést tette magáévá az MDF, amikor az SZDSZ kampányfilmjében szereplő magyar dalra utalva azt állították, hogy kisajátították maguknak „mások dalait”. Akik számára a magyar dal mások dala, az nem magyar.
„Egyszer már volt részünk olyan mocskos kampányban, ahol lezsidózták és lekommunistázták az ellenzéket /…/ ezt még egyszer nem engedheti meg magának az MDF” – mondta az MSZP, az SZDSZ és a Fidesz közös sajtótájékoztatóján 1990. szeptember 11-én (Népszabadság) Orbán Viktor, akit a József Attila lakótelepen szétszórt röplapokon és falfeliratokon zsidóbérenc cigánynak, liliomtiprónak és hasonlóknak bélyegeztek. A kommunista-liberális kontinuitást demonstráló rágalmakat gyűjtöttek össze az Apák és fiúk című írásban, amelyet az MDF hetilapja is leterjesztett.
A két nagy pártnak, az MDF-nek és az SZDSZ-nek valamivel több mint egymilliós, az őket követő négy pártnak nagyjából félmilliós vagy nem sokkal kisebb volt a szavazótábora. A náluk is kisebbek már nem érték el az 5 százalékos bejutási küszöböt.
A választások előtt a közvélemény-kutatók az MDF és az SZDSZ közötti különbséget hibahatáron belül mérték. Nagyjából ott is volt. Az MDF a szavazatok 24,7, az SZDSZ 21,4, a Kisgazdapárt 11,7, az MSZP 10,9, A Fidesz 8,95, a KDNP 6,5 százalékát szerezte meg.
A későbbi kormánypártok listáira a szavazatok 42,92 a három későbbi ellenzéki pártra 41,23 százalék jutott.
Ez az egészen minimális különbség a második fordulóban jelentősen megnőtt. Az egyéni körzetek túlnyomórészt ekkor dőltek el. Az első fordulóban kiesett vagy esélytelenné vált jelöltek között igen sokan voltak a szocialisták, a választók inkább az előző rendszerrel és képviselőivel szemben kevésbé elutasítónak tűnő MDF-re szavaztak. Nyilván azt sem felejtették el, hogy fél évvel azelőtt Antall József az MDF országos gyűlését követően kijelentette, hogy „az MSZP nélkül nincs és nem is lehet stabil a nemzet érdekeit szolgáló koalíció”. (Népszabadság)
A győzteshez húzás, a több kedvező visszalépés, a xenofób érzelmekre ható kampány felerősödése és a nagyobb pártokat kedvezményező választási rendszer jelentősen megnövelte a későbbi koalíció erejét. A három leendő koalíciós párt a 42,9 százalékos listás eredményre megkapta a parlamenti mandátumok 59,3 százalékát, a három ellenzéki párt 41,23 százalékra listás eredményére megkapta a mandátumok 38,2 százalékát. A másfél százalékos különbség 20 százalék fölé nőtt.
A választások után azonban még nem volt világos, mely pártok lesznek kormányon, és melyek ellenzékben.