Balról zsidózók
4 perc
2006.03.06. 06:28
Szomorú, hogy itt tartunk tizenhat évvel a rendszerváltás után, melytől sokan azt remélték, „a téma egyszer s mindenkorra lekerül a napirendről”. Pásztor Tibor természetesen csak annyira antiszemita, mint Deutch-Für Tamás, vagy mint jómagam: semennyire. Csak éppen egy olyan, bizalmas körben elterjedt kifejezést használt, mely a nyilvánosság terébe emelve disszonánsan cseng nálunk, azaz „zsidózott”.
Nem tudom, ki ajánlotta a szocialistáknak, élükön Gyurcsány Ferenccel, hogy a választási kampányban „blogozzanak”, de a tanácsot megfogadva minden jel szerint jókora bakot lőttek. Valószínűleg az internetezők bizalmát akarták megnyerni vele, de a haszonnál jóval nagyobb a kár: ellenőrizetlen, spontán megnyilvánulásokat hoznak nyilvánosságra, amit jobboldali ellenfeleik habozás nélkül felhasználnak ellenük.
Itt van például kerületem, Belváros-Lipótváros szocialista frakcióvezetője, Pásztor Tibor, aki internetes naplójában „a Fidesz kettes számú díszzsidójának” nevezte Deutsch-Für Tamást. Rogán Antal, a jobboldali párt országgyűlési frakcióvezetője, kampányfőnöke és belvárosi képviselőjelöltje sajtóértekezleten kérte ki magának az antiszemita megnyilvánulást és Zuschlag János MSZP-s országgyűlési képviselőre hivatkozott, aki a Holokauszt áldozatain viccelődött a Terror Háza előtt. Pócs Dániel, az MSZP V. kerületi elnöke képtelenségnek nevezte Rogán vádját, mondván: „Pásztor Tibor barátomat antiszemitizmussal vádolni teljes képtelenség, hiszen ő pesti, lipótvárosi zsidó identitását nyíltan vállaló ember”. (Zuschlagnak e „rasszista mentség” híján le kellett mondania – lehet ennél abszurdabb helyzetet kitalálni?)
Pásztor Tibor kifordítva használt egy kifejezést, mely a harmincas évek végén, a zsidótörvények után született. Ekkor nevezték ugyanis „díszgójnak” a formailag árjásított zsidó vállalatok nemzsidó strómanjait. Megjegyzendő, hogy a többértelmű „zsidózni” ige - ebben a formában - kizárólag a magyar nyelvben létezik és az 1945-öt követő időszakban, a „létező szocializmus” évtizedeiben alakult ki, egy olyan időszakban, amikor a származásra és vallásra egyaránt utaló zsidó szót többé-kevésbé száműzték a nyilvános közbeszédből, de családi körben használták. A szó körüli bizonytalanság, rossz érzés vezetett oda, hogy 1989-90 után még írók, politikusok is bakikat vétettek. Ezt azután az antiszemitizmust tematizáló baloldali sajtó kíméletlenül kihasználta: emlékezzünk csak a „zsidókérdés” kifejezés felmerülése kapcsán folyó, hónapokig tartó, megbélyegző sajtókampányra. Csoda, ha most, a választások előtt a FIDESZ ragad meg minden lehető alkalmat, hogy a baloldalt stigmatizálja az antiszemitizmussal, okkal, ok nélkül?
Mert amúgy persze a baloldalon is vannak antiszemiták, vagy legalábbis olyanok, akiknek nézetei erősen összecsengenek az ő nézeteikkel. Az anticionistákról beszélek, akik között csak nálunk vannak többségben a szélsőjobboldaliak – ez az igazi hungarikum! - mert Nyugat-Európában és Amerikában ez az áramlat a szélsőbal kedvenc eszméje, és elvi alapokra épül.
Az Egyesült Államokban Noam Chomsky, a valóban zseniális, zsidó származású nyelvészprofesszor fejtette ki az álláspontját „A végzetes háromszög” „című, 1992-ben megjelent könyvében. A jeles szerző „Izrael, a Holocaust és az antiszemitizmus” címmel egy hosszabb interjúban is beszélt erről a Chronicles of Dissent című folyóiratnak. Többször, később is nyilatkozott erről a témáról másutt, még Budapesten, e sorok szerzőjének is.
Álláspontjának lényege, hogy rasszizmussal vádolja az Izraelben élő zsidókat, akiknek a felfogása szerint nem volt joguk hozzá, hogy egyoldalúan államot alapítsanak Palesztinában. Úgy véli, az izraeliek átvették, s most már az arabokkal szemben alkalmazzák az egykor Európában őket sújtó rasszizmust, és az arab világ összes problémája (a demokrácia hiánya, a vallási fanatizmus, a terrormizmus, stb.) csak válaszreakció arra a könyörtelen agresszióra, melyet a „fejlett világ” évszázadok óta elkövet ellenük.
Az izraeliek „intézményesült népirtása” a palesztinok ellen, mely az abszolút bűnösség megnyilvánulása, természetesen átértékeli a holokausztot is, bár ezt még Chomsky sem fogalmazza nyíltan: de lehet-e ártatlan áldozatnak tekinteni egy népet, mely annyi gonoszságot képes elkövetni, közvetlenül azután, hogy hatmillió tagját elpusztították?
Chomsky nézeteit a baloldalon nálunk Tamás Gáspár Miklós visszhangozza, persze a hazai viszonyokhoz illeszkedő, „szoft” változatban. „Miért háborúznak a muzulmánok?” című cikkében, mely az Élet és Irodalom március 3-i számában jelent meg, a „karikatúra-háború” kapcsán az iszlám összes problémáját Európa és Észak-Amerika nyakába varrja. Azt állítja, hogy a rabszolgatartás és a gyarmatosítás tette olyan elmaradottá és fanatikussá az iszlám világot, hogy egy dán lapban megjelent, és a prófétát szatírikusan ábrázoló karikatúrák miatt Algériától Indonéziáig képesek véres tüntetéseket rendezni. Jogosnak tartja az igazhitűek haragját a minden értéket leromboló globalizáció, „a pláza, a multiplex, a tévésorozat, a webpornó, a profi sport, a gazdagok büszke vadsága”, az iszlám világot megalázó és kínzó, erkölcstelen Nyugat ellen.
TGM a múlt antiszemitizmusát Chomskyhoz hasonlóan élesen elítéli, szemére veti a Nyugatnak, hogy megbocsátott az olyan „pogromlovagoknak”, mint Céline, Heidegger vagy Mircea Eliade. TGM viszont mentséget talál a mai radikális anticionistáknak, a Hamásznak és az al-Kaidának is. Elfeledkezik arról, hogy a bagdadi kalifátus idején még élenjáró iszlám világ már a középkorban megmerevedett, s több, mint fél évezreden át tartó, fokozódó elmaradottságáért sem a Nyugat, sem a „világzsidóság” nem tehető felelőssé. (Jellemző módon Irak összesen két évtizeden át volt brit mandátumterület, Iránt pedig a második világháború idején szállták meg a szövetségesek, összesen négy évig.)
Az antiszemitizmusnak és az elvakult Izrael-ellenességnek közös vonása a bűnbakképzés: Európa és Amerika valóban súlyos, olyakor megoldhatatlannak tűnő politikai, szociális és eszmei problémáiért, a zsidókat, illetve az általuk is kitalált westernizációt teszik felelőssé. Ha a mi globalizált világunk elfajult, bűnös és végzetesen korrupt, az igazság csakis a másik oldalon, az áldozatnak tekintett mohamedánok oldalán állhat: megváltást csak Allah hívei hozhatnak.
Itt van például kerületem, Belváros-Lipótváros szocialista frakcióvezetője, Pásztor Tibor, aki internetes naplójában „a Fidesz kettes számú díszzsidójának” nevezte Deutsch-Für Tamást. Rogán Antal, a jobboldali párt országgyűlési frakcióvezetője, kampányfőnöke és belvárosi képviselőjelöltje sajtóértekezleten kérte ki magának az antiszemita megnyilvánulást és Zuschlag János MSZP-s országgyűlési képviselőre hivatkozott, aki a Holokauszt áldozatain viccelődött a Terror Háza előtt. Pócs Dániel, az MSZP V. kerületi elnöke képtelenségnek nevezte Rogán vádját, mondván: „Pásztor Tibor barátomat antiszemitizmussal vádolni teljes képtelenség, hiszen ő pesti, lipótvárosi zsidó identitását nyíltan vállaló ember”. (Zuschlagnak e „rasszista mentség” híján le kellett mondania – lehet ennél abszurdabb helyzetet kitalálni?)
Pásztor Tibor kifordítva használt egy kifejezést, mely a harmincas évek végén, a zsidótörvények után született. Ekkor nevezték ugyanis „díszgójnak” a formailag árjásított zsidó vállalatok nemzsidó strómanjait. Megjegyzendő, hogy a többértelmű „zsidózni” ige - ebben a formában - kizárólag a magyar nyelvben létezik és az 1945-öt követő időszakban, a „létező szocializmus” évtizedeiben alakult ki, egy olyan időszakban, amikor a származásra és vallásra egyaránt utaló zsidó szót többé-kevésbé száműzték a nyilvános közbeszédből, de családi körben használták. A szó körüli bizonytalanság, rossz érzés vezetett oda, hogy 1989-90 után még írók, politikusok is bakikat vétettek. Ezt azután az antiszemitizmust tematizáló baloldali sajtó kíméletlenül kihasználta: emlékezzünk csak a „zsidókérdés” kifejezés felmerülése kapcsán folyó, hónapokig tartó, megbélyegző sajtókampányra. Csoda, ha most, a választások előtt a FIDESZ ragad meg minden lehető alkalmat, hogy a baloldalt stigmatizálja az antiszemitizmussal, okkal, ok nélkül?
Mert amúgy persze a baloldalon is vannak antiszemiták, vagy legalábbis olyanok, akiknek nézetei erősen összecsengenek az ő nézeteikkel. Az anticionistákról beszélek, akik között csak nálunk vannak többségben a szélsőjobboldaliak – ez az igazi hungarikum! - mert Nyugat-Európában és Amerikában ez az áramlat a szélsőbal kedvenc eszméje, és elvi alapokra épül.
Az Egyesült Államokban Noam Chomsky, a valóban zseniális, zsidó származású nyelvészprofesszor fejtette ki az álláspontját „A végzetes háromszög” „című, 1992-ben megjelent könyvében. A jeles szerző „Izrael, a Holocaust és az antiszemitizmus” címmel egy hosszabb interjúban is beszélt erről a Chronicles of Dissent című folyóiratnak. Többször, később is nyilatkozott erről a témáról másutt, még Budapesten, e sorok szerzőjének is.
Álláspontjának lényege, hogy rasszizmussal vádolja az Izraelben élő zsidókat, akiknek a felfogása szerint nem volt joguk hozzá, hogy egyoldalúan államot alapítsanak Palesztinában. Úgy véli, az izraeliek átvették, s most már az arabokkal szemben alkalmazzák az egykor Európában őket sújtó rasszizmust, és az arab világ összes problémája (a demokrácia hiánya, a vallási fanatizmus, a terrormizmus, stb.) csak válaszreakció arra a könyörtelen agresszióra, melyet a „fejlett világ” évszázadok óta elkövet ellenük.
Az izraeliek „intézményesült népirtása” a palesztinok ellen, mely az abszolút bűnösség megnyilvánulása, természetesen átértékeli a holokausztot is, bár ezt még Chomsky sem fogalmazza nyíltan: de lehet-e ártatlan áldozatnak tekinteni egy népet, mely annyi gonoszságot képes elkövetni, közvetlenül azután, hogy hatmillió tagját elpusztították?
Chomsky nézeteit a baloldalon nálunk Tamás Gáspár Miklós visszhangozza, persze a hazai viszonyokhoz illeszkedő, „szoft” változatban. „Miért háborúznak a muzulmánok?” című cikkében, mely az Élet és Irodalom március 3-i számában jelent meg, a „karikatúra-háború” kapcsán az iszlám összes problémáját Európa és Észak-Amerika nyakába varrja. Azt állítja, hogy a rabszolgatartás és a gyarmatosítás tette olyan elmaradottá és fanatikussá az iszlám világot, hogy egy dán lapban megjelent, és a prófétát szatírikusan ábrázoló karikatúrák miatt Algériától Indonéziáig képesek véres tüntetéseket rendezni. Jogosnak tartja az igazhitűek haragját a minden értéket leromboló globalizáció, „a pláza, a multiplex, a tévésorozat, a webpornó, a profi sport, a gazdagok büszke vadsága”, az iszlám világot megalázó és kínzó, erkölcstelen Nyugat ellen.
TGM a múlt antiszemitizmusát Chomskyhoz hasonlóan élesen elítéli, szemére veti a Nyugatnak, hogy megbocsátott az olyan „pogromlovagoknak”, mint Céline, Heidegger vagy Mircea Eliade. TGM viszont mentséget talál a mai radikális anticionistáknak, a Hamásznak és az al-Kaidának is. Elfeledkezik arról, hogy a bagdadi kalifátus idején még élenjáró iszlám világ már a középkorban megmerevedett, s több, mint fél évezreden át tartó, fokozódó elmaradottságáért sem a Nyugat, sem a „világzsidóság” nem tehető felelőssé. (Jellemző módon Irak összesen két évtizeden át volt brit mandátumterület, Iránt pedig a második világháború idején szállták meg a szövetségesek, összesen négy évig.)
Az antiszemitizmusnak és az elvakult Izrael-ellenességnek közös vonása a bűnbakképzés: Európa és Amerika valóban súlyos, olyakor megoldhatatlannak tűnő politikai, szociális és eszmei problémáiért, a zsidókat, illetve az általuk is kitalált westernizációt teszik felelőssé. Ha a mi globalizált világunk elfajult, bűnös és végzetesen korrupt, az igazság csakis a másik oldalon, az áldozatnak tekintett mohamedánok oldalán állhat: megváltást csak Allah hívei hozhatnak.