Az atomkísérletről szóló észak-koreai bejelentés szövege

1 perc

2006.10.09. 07:23

A KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség közölte hétfőn, hogy Phenjan kísérleti atomrobbantást hajtott végre. Az alábbiakban közöljük A KNDK (Észak-Korea) sikeres föld alatti atomkísérletet hajt végre című dokumentum szövegét.

"A KNDK tudományos kutatóinak csapata sikeres és teljesen biztonságos föld alatti atomkísérletet hajtott végre 2006. október 9-én, a Csucse korszak 95. évében, abban a hősies korszakban, amelyben az ország egész lakossága nagy lépést tesz előre egy hatalmas és virágzó szocialista nemzet felépítése felé.

Semmiféle veszély nem keletkezett az atomkísérlet nyomán, mert azt tudományos megfontolások és körültekintő számítások alapján hajtották végre, száz százalékban hazai tudás és technológia felhasználásával.

A kísérlet történelmi esemény, mert nagymértékben bátorítja és elégedettséggel tölti el a koreai néphadsereget és a népet, amely nagy erejű és független védelmi képességgel kíván rendelkezni.

A kísérlet hozzájárul a Koreai-félsziget és a környező térség békéjének és a stabilitásának védelméhez."

A szövegben szereplő Csucse szó az észak-koreai kommunista állam hivatalos ideológiájának megnevezése. Szó szerinti fordításban "az önerőre támaszkodás szelleme". Tágabb értelmezésben azt jelenti, hogy "az észak-koreai forradalom sikere kizárólag a Koreai Munkapárton (az uralkodó sztálinista párton) és a koreai népen múlik, ezért a koreai népnek a párt vezetése alatt átalakuláson kell keresztülmennie, hogy felnőjön a feladathoz". Az észak-koreai "forradalmi naptár" szerint a korszak kezdő éve 1912, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság alapítója, a néhai Kim Ir Szen elnök születésének éve.