Gyengén nyitottak az európai tőzsdék

1 perc

2006.11.10. 07:50

A nagy nyugat-európai részvénypiacok péntek reggel enyhe veszteséggel nyitottak, követvén a csütörtöki Wall Street-i tendenciát.

Elsősorban a gyógyszeripari cégek – GlaxoSmithKline, AstraZeneca – papírjai gyengültek, mert a piac arra számít, hogy az Egyesült Államokban a demokraták olyan törvényeket szorgalmaznak majd, amelyek révén csökkenhetnek a gyógyszer-árak. Jelentősebb makro adatok híján a piac szereplői várják az Európai Központi Bank elnökének, Jean-Claude Trichetnek és a Fed elnökének, Ben Bernankének a felszólalását egy frankfurti pénzügyi konferencián.

A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója péntek reggel 0,4 százalékkal 1462,0 pontra esett. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 péntek reggel több mint 14 pontos veszteséggel kezdett, nyitás után fél órával már 35 pontos veszteségnél tartott.

A frankfurti irányadó mutató, a DAX-30 több mint 17 pontos csökkenéssel indult, és nyitás után fél órával már 35 volt a vesztesége.

Péntek reggel az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta hordónként 62,50 dollár volt a legközelebbi határidőre, decemberi szállításra az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében, 29 centtel drágább a csütörtöki zárónál.

A tőzsdenyitáskor az euró 1,2857 dollár volt középárfolyamon a londoni bankközi devizapiacon, 0,0031 dollárral drágább a csütörtökinél.