Bush fogyatkozó mozgástere

© AP

"Mindig kifejeztem visszatetszésemet a kiszivárogtatásokkal kapcsolatban, különösen, ha titkosított információkról van szó. Ha valaki ebből az adminisztrációból kiszivárogtatott, akkor tudni akarom, ki az. És ha ezzel törvényt sértett, akkor a megfelelő bánásmódban részesül majd érte." Ezeket a kemény szavakat használta egy 2003. szeptemberi sajtóértekezletén George W. Bush.

Mint egy múlt héten nyilvánosságra került, vádesküdtszék előtti vallomásból kiderült, tette ezt alig két hónappal azután, hogy ő maga engedélyezte titkosított információk kiszivárogtatását. Ami - bár ezt a Fehér Ház mostani reagálásában tagadta, és közérdekre hivatkozott - a kormánynak az iraki háborúval kapcsolatos politikai céljait szolgálta.

Először egy bulvárlap talált rá, majd a nagy amerikai napilapok is közölték, hogy a Patrick J. Fitzgerald különleges ügyész által a múlt szerdán egy bíróságnak átadott jegyzőkönyvben Lewis Libby, Dick Cheney alelnök volt stábfőnöke azt vallotta: magától Bushtól származott az a jóváhagyás, amelynek birtokában Judith Millernek, a New York Times újságírójának 2003 nyarán részleteket mutatott az Irak jelentette veszélyről szóló titkos jelentésből. A kiszivárogtatás célzatos volt, hiszen az esetleges iraki tömegpusztító fegyverek létéről szólt, ám elhallgatta a külügyminisztérium azon megjegyzését, amely erősen kétségbe vonta az értesülések megalapozottságát. Ennek a kiszivárogtatásnak a forrását keresi 2003 decembere óta Fitzgerald, aki Libbyt hamis tanúvallomással és az igazságszolgáltatás akadályozásával vádolja, a botrány következtében pedig távozni kényszerült a New York Timestól a Fehér Ház érveit túl könnyen átvevő Miller is.

A múlt héten napvilágra került újabb machinációból politikai tőkét kovácsolni igyekvő demokraták azonnal Bush felelősségét kezdték boncolgatni, az azonban aligha lehet jogi természetű. Az amerikai elnök ugyanis a "legfőbb titokgazda", így jogában állt a felmérés titkosságának feloldása, legfeljebb csak azt a gyakorlatot sértette meg, hogy ilyen esetben konzultál kormánya érintett tagjaival, illetve a jelentés készítője, a CIA igazgatójával.

Politikai árat viszont fizethet Bush, akinek népszerűsége már amúgy is hivatali idejének mélypontjára, az egyik márciusi közvélemény-kutatás szerint 33 százalékra süllyedt, és visszajutott oda, ahol a 2001-es terrortámadás előtt volt, amikor "koncepció nélküli, erőtlen" elnöknek tartották. Legfeljebb azzal vigasztalhatja magát, hogy alelnöke, Cheney még nála is népszerűtlenebb, a megkérdezett amerikaiak csupán 18 százalékának van kedvező véleménye róla.

Az elnökre minden ráomlott, ami ráomolhatott. Az iraki helyzet polgárháborúval fenyeget, és az amerikaiaknak már kevesebb mint 30 százaléka véli úgy, hogy a háború megindítása megérte az anyagi és az emberi áldozatot. A Zogby International közvélemény-kutató szondázta az Irakba küldött amerikai katonákat is, akiknek 72 százaléka szerint 2006 végéig ki kellene vonulni az országból, míg a minap egy megjegyzésében Bush ezt már a következő, 2009-ben hivatalba lépő elnök döntéseként valószínűsítette, elhúzódó szerepvállalást prognosztizálva.

Nincs jobb helyzetben Bush a hazai fronton sem. Pedig a közelmúltig a Fehér Ház olajozottan működött együtt a szintén republikánus ellenőrzés alatt álló képviselőházzal és szenátussal, olyannyira, hogy a 19. század közepe óta ő az első elnök, aki egyetlen alkalommal sem kényszerült vétót emelni az elé került törvények ellen. A gépezetbe viszont több homokszem is került. Előbb frakcióvezetői posztjáról mondott le, majd a múlt héten bejelentette, hogy nem indul a novemberi választáson a kampányfinanszírozási botrányba keveredett Tom DeLay, aki a képviselőházi republikánus többséget rendre felsorakoztatta a Fehér Ház tervei mellett. Az összhang hiányában pedig Bush olyan sarkalatos elképzelései nem mentek át a kongresszuson, mint a főleg a gazdagoknak kedvező, átmenetinek szánt adócsökkentések állandóvá tétele vagy a nyugdíjbiztosítás részleges privatizálása. A bevándorlási törvény reformja a múlt héten a szenátusban kialakult nézeteltérésen bukott meg, azzal pedig, hogy a Fehér Ház jóváhagyta egy dubai cég üzemeltetői jogát a hat legnagyobb amerikai kikötő fölött, az elnök nemcsak demokratákat, de számos republikánust is magára haragított.

A republikánus törvényhozók azt szeretnék, ha Bush frissítene a hatodik éve szinte változatlan fehér házi csapatán, amint azt tette a legutóbbi két mandátumot kitöltő republikánus elnök, Reagan, de újraválasztását követően Clinton is. Bush viszont a kulcsposztokon csak az amúgy is távozni akaró John Ashcroft igazságügy- és Colin Powell külügyminisztert cserélte le, és Donald Rumsfeld védelmi miniszterhez iraki stratégiájának kudarca dacára, illetve a diplomácia új irányítójához, Condoleezza Rice-szal időnként felvillanó nézeteltéréseik ellenére is ragaszkodik. Távozott viszont a Fehér Ház stábfőnöki posztjáról Bush régóta lojális munkatársa, Andrew Card, akinek utódjától, a költségvetési igazgató posztjáról előléptetett Joshua Boltentől azt várják, javítsa a kormány és a kongresszus közti munkakapcsolatot.

Bush népszerűségének mélyrepülését látva a republikánusok attól is tartanak, hogy a novemberi kongresszusi választásokon a demokraták nemcsak megszorongatják őket, de 1994 óta először a képviselőházban vagy a szenátusban, esetleg mindkettőben is visszaszerzik a többséget. Emiatt többen kerülik, hogy kampányrendezvényeiken Bush - és főleg Cheney - föltűnjön. Szívesen látják viszont őket a nyilvánosságot nem élvező pénzgyűjtő vacsoráikon, ami nem véletlen: második mandátuma kezdete óta Bush 26 ilyen eseményen 88 millió dollárt, Cheney pedig 48 alkalommal összesen 16 milliót gyűjtött.

Az erősebb pénzügyi háttér mellett a republikánusokat - és Busht - persze az is segíti, hogy a demokraták változatlanul képtelenek egységes pártként fellépni, és versenyképesnek tűnő alternatívát kínálni. Egyelőre nem tudták Bush ellen fordítani a bírósági jóváhagyás nélküli lehallgatások gyakorlatának kipattanását sem, ami miatt Russell Feingold demokrata szenátor határozatban szeretné megróni az elnököt, 32 képviselő pedig egyenesen alkotmányos vádemelést szorgalmaz, ám ezzel pártjukon belül is törpe minoritást képviselnek.

NAGY GÁBOR