Új informatikai vezérigazgató-helyettese van a Magyar Telekomnak
Maradi István tölti be a Magyar Telekom informatikáért felelős vezérigazgató-helyettesi pozícióját április 1-jétől.
Maradi István tölti be a Magyar Telekom informatikáért felelős vezérigazgató-helyettesi pozícióját április 1-jétől.
A Magyar Telekom Nyrt. tulajdonába került a Mobilpress Zrt. száz százaléka csütörtökön - közölte a távközlési társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Vajda Éva, a Manager Magazin főszerkesztő-helyettese vehette át az előző év legjobb "nyomozó-újságírási" teljesítményéért odaítélt Gőbölyös Soma-díjat és az azzal járó egymillió forintos jutalmat csütörtökön Budapesten.
Megvannak az új siófoki apartmanház tervei. Mit mond a beruházó arról, hogy korábban szinte elzárták a tótól a parton működő meteorológiai állomást?
Az Independent szerint vannak pozitív előjelek, az azonban szerintük is biztos, hogy Ukrajnának lesznek területi veszteségei.
A magyar gazdaság szorult helyzetben van, a lakosság szenved az inflációtól, és a miniszterelnök épp most lemondott arról, hogy országa kapjon egymilliárd eurót az Európai Uniótól. Válaszul az ellenzék új választásokat követel, továbbá fontos szövetségesek fordíthatnak hátat az országnak. Így összegzi a helyzetet Philipp Fritz, aki Varsóból tudósít Közép- és Kelet-Európáról.
Novemberben újra nagyot szólt az úgynevezett sötétszélcsend. Európa jelentős részén hirtelen kilőttek a másnapi tőzsdei áramárak, ilyenkor Magyarországon különösen nagy a drágulás. Az árrobbanás fő oka, hogy ilyenkor – napfény és szél híján – leáll Németország óriási megújulóerőmű-parkja. A szakértő szerint ilyenkor itthon szeretnek Németországra és a zöldpolitikára mutogatni, miközben igazából nálunk van a probléma, a mi régiónkban nincs elég kapacitás. A rossz hír az, hogy időről időre újra beáll a sötétszélcsend, és lesz miatta tőzsdei árrodeó, miközben a jelenség annál bonyolultabb, hogy el lehessen intézni egy sima németezéssel.
Sem a deportálások, sem az oroszosítási kísérletek nem tudták kiirtani a balti népekből a függetlenségi vágyat, így amikor a ’80-as évek második felében megingott a szovjet kolosszus, a litvánok, a lettek és az észtek az elsők között cselekedtek.