A brit katonák 2012-ig maradhatnak Irakban

1 perc

2007.04.08. 08:16

A The Sunday Telegraph szerint elképzelhető, hogy az Irakba vezényelt brit katonák 2012-ig maradnak állomáshelyükön.

A vasárnapi újság a brit védelmi minisztérium egyik belső beszámolóját idézte. A dokumentumot két hónapja körözteti a tárca. Az írás egyebek között felsorolja azt, hogy mely egységek maradnak Irakban.
   
Amennyiben helytállónak bizonyul a The Sunday Telegraph értesülése, úgy a londoni Irak-politika ellentmond annak, amelyre Tony Blair egy februári beszédéből lehetett következtetni. A brit kormányfő ugyanis arra célzott, hogy a katonákat két éven belül kivonják Irakból.
   
Blair akkor a parlamentben arról beszélt, hogy a 7100 fős kontingenst az év végéig 5500 létszámúra csökkentik. Hozzátette azonban, hogy az Irak déli részén Bászrában maradó katonák 2008-ig tartózkodnak majd állomáshelyükön, addig, ameddig tevékenységükre szükség van.