Le Figaro: politikai döntés született Cardiffban
Ukrajna három éve várta Európa elismerését a narancsos forradalomért, amely váratlan módon akkor érkezett, amikor senki nem számított rá - vélekedett pénteki kommentárjában a Le Figaro című párizsi napilap.
A lap szerint most, amikor a politikai viták újra feltámadtak Ukrajnában az ország nyugati részében támogatott Európa-barát elnök és a keletiek számára népszerűbb oroszbarát kormány között, az Eb rendezési jogának odaítélésével kívánta Európa jelezni, hogy nem vonja kétségbe az ukránok európaiságát, hiszen még egyetlen volt szovjet tagállam sem rendezhetett ilyen jellegű sporteseményt.
A Le Figaro arra is felhívja a figyelmet, hogy az ukránok nagyon hatásos prezentációval érkeztek Cardiffba, ahol a politikai válság ellenére Viktor Juscsenko ukrán elnök és Andrij Sevcsenko, a Chelsea játékosa is megjelent. "Hrihorij Szurkisz, nagyhatalmú üzletember, az UEFA végrehajtó bizottságának ukrán tagja pedig feltehetően nagyban befolyásolta a döntéshozókat még akkor is, ha ő maga nem szavazott" - hangsúlyozza a Le Figaro.