Új Generáció: szégyenletes és primitív volt a Jobbik akciója

1 perc

2007.07.08. 14:31

Azok után, ami a szombati meleg felvonuláson és utána történt, Rogán Antal V. kerületi polgármesternek és Tarlós Istvánnak, a Fidesz fővárosi frakcióvezetőjének el kell döntenie, továbbra is számítanak-e a Jobbik politikai támogatására és szavazataira; ez alapvető demokratikus kérdés - mondta Léderer András, az SZDSZ Új Generáció elnöke vasárnap.


    
Hihetetlenül gyáva és primitív akció volt, amit a Jobbik és a kurucinfo nevű internetes portál szervezett a szombati demonstráció megzavarására - mondta, hozzátéve: a felvonulást követő események, a közel egy tucatnyi ember megverése a város különböző pontjain "egyértelműen kapcsolódik" a korábbi ellendemonstrációhoz. Megjegyezte: az Új Generáció egyik tagját is bántalmazták a szélsőjobboldaliak, amikor hazafelé tartott a rendezvényről. 
    
Bátorságot nyilván meríthetett a Jobbik az akciójához a nyílt politikai szövetségeseiktől, például az V. kerületi polgármestertől, Rogán Antaltól, aki koalíciós szerződést kötött a Jobbikkal az őszi választások után - tette hozzá. 
    
Mint mondta, jogászokkal konzultál és megvizsgálja a feljelentés lehetőségét közösség elleni izgatás miatt. 
    
A szombati meleg büszkeség napi felvonulást végigkísérték a Jobbik és a Magyar Nemzeti Front tagjai illetve a velük szimpatizáló ellentüntetők, közben folyamatosan provokálták a felvonulókat, fénykép-, illetve videofelvételeket készítettek róluk, valamint tojásokkal dobálták őket. A rendőrség nyolc emberrel szemben indított eljárást garázdaság miatt. A mentősök szerint többen is bántalmazást szenvedtek a budapesti felvonulást követően.