A rendőrség még nem döntött a kuruc.info ügyében
A rendőrség még nem döntött a kuruc.info ügyében elrendelt nyomozásról – közölte a BRFK szóvivője.
A jogsegélykérelemre egyébként azért volt szükség, mert az említett magyar nyelvű internetes portál amerikai szerveren működik, s az ügyészségnek az ottani hatóságtól kellett segítséget kérnie.
Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője korábban úgy nyilatkozott, hogy a jogsegélykérelemre, amelyet a magyar bírák nevének, telefonszámának és fényképeinek nyilvánosságra kerülése miatt küldtek az amerikai hatóságnak, október második felében kaptak választ.
Az ügyészség álláspontja szerint a magyar jogszabályok alapján személyes adatokkal való visszaélésként is minősíthetők a történtek, az amerikai alkotmány szerint ugyanakkor - és ezt tartalmazta az amerikai hatóságok válasza is - a közzététel nem számít bűncselekménynek addig, amíg az a bírák elleni erőszakra nem irányulhat.
A Népszabadság szerdai számában azt írta, a rendőrség így csaknem tehetetlenné vált. Mint írták, az Egyesült Államokban a szerver adatainak segítségével lenne esély arra, hogy megtalálják, kik töltik fel az írásokat. A portál mögött álló magyarországi személyek felderítésére nyílt nyomozás keretében azonban csak korlátozott lehetőség van. A bírói engedélyhez kötött titkos eszközöket - ilyen például a telefonlehallgatás, az internetes levelezés megfigyelése - csak öt évnél súlyosabb börtönnel fenyegetett bűncselekmények esetén alkalmazhatják, de a személyes adatokkal visszaélés nem tartozik ebbe a körbe.