A libanoni háború "nagy és súlyos kudarc" volt
"Nagy és súlyos kudarc" volt a két évvel ezelőtti libanoni háború az izraeli kormány által kinevezett bizottság szerdán nyilvánosságra hozott, végleges jelentése szerint.
© AP |
"Súlyos hiba volt távozási stratégia nélkül háborúba lépni" a jelentés szerint, amely többször is kiemeli a katonai és politikai irányítás "hiányosságait", különösen a szárazföldi erőknél. "A bizottság nem vont le személyi következtetéseket, de ez nem jelenti azt, hogy ilyenek nincsenek" - hangsúlyozta a dokumentum, amely méltatta a katonai sikereket, a hősiesség megnyilvánulásait és a fronton harcoló katonák bátorságát, főként a légierőnél.
Vinograd nem sokkal sajtótájékoztatója előtt átadta a több mint 600 oldalas jelentés egy-egy másolatát a kormányfőnek és Ehud Barak védelmi miniszternek. A dokumentum 74 politikai és katonai illetékes tanúvallomása alapján készült.
Politikai források szerint Olmert tanácsadói "elégedettek" voltak a jelentés következtetéseivel, beleértve azt a megállapítást is, hogy a miniszterelnök "ésszerűen döntött", amikor parancsot adott a végső offenzívára - a háború egyik legvitatottabb mozzanatára. Az izraeli tévé idézte Jákob Galantit, a kormányfő szóvivőjét, aki szerint a miniszterelnöki hivatal "megkönnyebbült sóhajjal" fogadta a jelentést.
Olmert tudatta: nem tervezi lemondását. "Nem lesznek előre hozott választások" - jelentette ki Ronni Bar-On pénzügyminiszter, az Olmert vezette Kadima párt tagja közvetlenül azelőtt, hogy az ötfős bizottság közzétette megállapításait. "A kormányfő szilárdan kitart álláspontja mellett. Semmilyen nyomásgyakorlási kampány nem fog ezen változtatni" - tette hozzá.
A libanoni háborúról áprilisban kiadott, ideiglenes jelentés után Amír Perec akkori védelmi miniszter, Dan Haluc tábornok, a vizsgált időszak vezérkari főnöke, az északi frontvonal parancsnoka és két hadosztályparancsnok lemondásra kényszerült.