Szonda Ipsos: a többség szerint nem fog csökkenni az adója
Szkeptikusan fogadták a szavazók Gyurcsány Ferenc adó- és járulékcsökkentési elképzeléseit; a többség szerint ennek hatására nem fog csökkenni az adója - áll a Szonda Ipsos közvélemény-kutatásában, amelyet a Magyar Televízió Az Este című műsorának megbízásából készítettek.
Gyurcsány Ferenc terveivel kapcsán "a megkérdezettek több mint fele úgy gondolja, nem fog csökkenni az adója, és mindössze öt százalék véli azt, hogy az adóteher érzékelhetően kevesebb lesz" - írja a napilap. A válaszadók 56 százaléka nem tartja valószínűnek, hogy kisebb adók mellett többen fognak adót fizetni; 34 százalék valószínűsíti, 10 százalék pedig nem tudja. Az intézkedés hatására a feketegazdaság esetleges visszaszorulását 66 százalék nevezte valószínűtlennek.
A megkérdezettek 66 százaléka szerint Gyurcsány Ferenc nem mond le akkor sem, ha nem fogadják el az adó- és költségvetési törvényeket. A Szonda Ipsos által megkérdezett ötszáz személy kevesebb mint fele (48 százaléka) válaszolta azt, hogy a miniszterelnök által kínált megegyezés létrejötte "nem igazán valószínű".
Arra a kérdésre, hogy az SZDSZ megszavazza-e majd Gyurcsány Ferenc programját, 44 százalék azt mondta, "nem biztos, de valószínűleg meg fogja szavazni", 21 százalék pedig valószínűsíti. A válaszadók tizede vélekedett úgy, hogy a liberálisok biztosan nem fogják megszavazni.