Csécsei Fodornak: "nem jó amit csinálsz, és nem jó, ahogy csinálod!"
Csécsei Béla, Józsefváros SZDSZ-es polgármestere nem ért egyet Fodor Gábor pártelnök politikájával; nyílt levelében azt írta: ami nem megy, azt ne erőltessük. A liberális politikus azt mondta, akár rendkívüli küldöttgyűlés összehívására is szükség lehet.
Csécsei Béla elmondta, sokat vár az országos tanács következő ülésétől. Úgy látja, ha az nem tud fórum lenni, akkor - álláspontja szerint - "akár rendkívüli küldöttgyűlést is kell összehívni annak érdekében, hogy az ország kormányozhatósága fennmaradjon".
Közölte, jó néhány társával együtt nem gondolja, hogy a "szakértői kormány homályos ötlete" valóra váltható, és azt sem hiszik, hogy előre hozott választásokkal lehet választ adni a problémákra. Itt egy működőképes költségvetést kell készíteni, amelyben az SZDSZ által javasolt adócsökkentéseknek és kiadás-megszorításoknak egyaránt meg kell jelenniük - szögezte le. Kitért arra is: sajnálattal és megdöbbenve hallotta, hogy Gegesy Ferenc, Ferencváros SZDSZ-es polgármestere "végső segélykiáltásként" kilép az SZDSZ-ből és lemond parlamenti mandátumáról.
Kérdésre közölte: nem szeretné, ha más párttársai is hasonló lépésre szánnák el magukat. Hozzátette: bízik abban, hogy Gegesy Ferenc visszatér az SZDSZ-be és a parlamentbe.
Nyílt levélében egyebek mellett azt írta: "Ami nem megy, azt ne erőltessük. Mert nem megy, az látható. Úgy gondolom, száz napnyi elnöki regnálásod nem éppen sikertörténet. Ha keményebben akarok fogalmazni azt mondom: katasztrófa-turizmus."
Csécsei szerint Fodor Gábor pont az ellenkezőjét csinálja, mint amit elnökjelöltként ígért. A beígért kompromisszumos politizálástól mi sem áll távolabb, mint az eddigi tevékenységed - mutatott rá. Kitért arra is, hogy liberális választóik, értelmiségi bázisuk fel van háborodva, és ismert írástudóik mindegyike ugyancsak tévútnak tartja a pártelnök által választott irányt. Mint fogalmazott, lehet, hogy egy irodában jól hangzik a "Gyurcsány monnyonle", meg a szakértői kormány, de a valóság azért ennél bonyolultabb.
Közölte, az elmúlt hónapokban nyilvánvalóvá vált, hogy Fodor Gábor egyáltalán nem kíván azokra támaszkodni, akik az SZDSZ-t a napi valóságban jelentik és képviselik. "Nem értenek Veled egyet a polgármesterek, és a parlamenti képviselők nagyobb része sem" - írta.