Még mindig nálunk a német szemét nagy része

1 perc

2008.09.26. 11:10

Az illegálisan behozott német szemétből Bács-Kiskun megye több településére is került, ennek nagy része azóta is az ottani lerakókban van. A német és a magyar hatóságok egymásra mutogatnak, a szeméthez pedig nem lehet nyúlni, mivel a bíróság bizonyítékként lefoglalta – írja mai számában a Délmagyarország.


Mindszenten és Balástyán közel 46 tonna illegálisan behozott háztartási hulladék teszi próbára a helyiek türelmét a lap szerint. Az  importszemét sorsa évek óta bizonytalan, az érintettek egymásra mutogatnak, pillanatnyilag pedig senki nem nyúlhat a bálákhoz.

A német szemétügy még 2006 decemberében kezdődött, amikor Bács-Kiskun és Csongrád megye több részén is illegálisan lerakott óriási bálákat fedeztek föl,  mint később kiderült összesen 4100 tonna hulladék érkezett Bajorországból és Baden-Württenbergből. Fodor Gábor akkori környezetvédelmi és vízügyi miniszter elérte, hogy az érintettek a szemétből 1800 tonnát visszaszállítsanak, de az ügyben azóta más nem történt. 

A maradék szemét sorsa egyelőre bizonytalan, mivel a német fél szerint a magyar hatóságok felelőssége is megállapítható az ügyben, ezért a szemét egy részéről nekünk kellene gondoskodnunk – mondta el a lapnak Péczka Barnabás, a minisztérium hulladékszállítási osztályának vezetője. Szerinte az ügyet európai uniós szintre kell majd emelni, interpellációkkal, bizottsági meghallgatásokkal és a diplomáciai kapcsolatok felvételével. Egyelőre amúgy sem nyúlhatna senki a szeméthez, mivel a Kecskeméti Városi Bíróságon büntetőeljárás indult a magyarországi fogadó felek ellen, és a hulladékot bizonyítékként lefoglalták.