Lengyelország: a többség most már az euró mellett áll

1 perc

2008.10.28. 11:15

Egy a héten félezer lengyel megkérdezésével végzett közvélemény-kutatás szerint a polgárok 45 százaléka vélekedett úgy, hogy Lengyelországnak euróövezeti tagországgá kell válnia a mostani pénzügyi válság lecsengését követően, s mindössze 27 százalék mondta azt, hogy ne lépjen be az ország az euróövezetbe.

A lengyel hírügynökség nem közölte, milyen megfontolások alapján nyilatkoztak a válaszadók az euróövezeti belépés mellett, illetve ellen, de elképzelhető, hogy nemzeti referendumot tartanak a kérdésben.

Ezt elsősorban a lengyel államfő és az őt adó határozottan jobboldali és "euroszkeptikusnak" tartott Jog és Igazságosság (PiS) pártja támogatja, mert szerintük nehézségeket okoz az országnak az euróövezeti csatlakozás. Ezzel szemben a kormányfő és a jobbközép üzletbarát Civil Platform a gyors euróbevezetés mellett van, mégpedig korábbi elképzelések szerint 2012-től.

Hétfőn e kérdésről tárgyalt Lech Kaczynski államfő és Donald Tusk kormányfő, és megbeszélésükön a népszavazás elvi lehetősége is felmerült. A lengyel kormány kedden tárgyal az euró bevezetésének menetrendjéről.