Nem egészséges nemzeti öntudat, hanem hamis páváskodás lesz a vége – Klaniczay Gábor a kormány emlékezetpolitikájáról
9 perc
2025.05.21. 16:00
A történészek nyersanyagot szállítanak a politikusoknak, de fel kell szólalniuk, ha üzeneteikben a tényeket eltorzítják – mondja Klaniczay Gábor történész, A múlt, ahogy parancsolja című, május 25-ig látható kiállítás egyik kurátora.
Nem az a világ legtermészetesebb dolga, hogy akár az ember, akár egy közösség az ősei tettei alapján kívánja meghatározni magát?
Sok minden más mellett ez az egyik lehetőség. A másik, hogy ez mennyiben dominál, és hogy az eredet bálványa miként viszonyul ahhoz, ami most van, illetve ahhoz, amit magunk körül látunk a világban. Mindkettő fontos.
Miért pont a magyar és az orosz példát hasonlították össze A múlt, ahogy parancsolja kiállításon?
A kiállítás arról szól, hogy a politika miként telepszik rá az amúgy természetes történelmi tudatra, emlékezetre, a nemzeti identitás kérdésére. Úgy láttuk, ebben Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor nagyon hasonlóan bánik a történelemmel.
Mennyiben tér el ez a felfogás a hasonló regionális tapasztalatoktól? A szlovákok Nagy Szvatoplukhoz nyúlnak vissza, a szerbek a mai napig állítják, hogy a délszláv népek fölötti vezető szerepüket az 1389-es rigómezei csatatéren vívták ki, a dákoromán kontinuitásról ne is beszéljünk.
Ez nem csak regionális, világjelenség. És bár a kiállítás a középkorról szól, valójában nem csupán azt az időszakot érinti az efféle történelmi revizionizmus, vagy nevezzük emlékezetpolitikának. Ezt járta körbe 2006-ban a Ragályos középkor című, szintén az OSA-ban megrendezett tárlat. A mostanit azért szűkítettük le a magyar és az orosz folyamatok összevetésére, mert a politikában ez a kettő tűnt a legmarkánsabbnak. Pláne úgy, hogy bár a fenti példák nagyon is relevánsak, nehéz lenne olyat találni köztük, ahol a szlovák, a román, a horvát, a lengyel vagy akár a cseh miniszterelnök visszatérő módon ezt használná föl valamilyen aktuális ideológiai irányzat alátámasztására. Erre most leginkább Magyarországon és Oroszországban lehet példákat találni.
Az orosz emlékezetpolitikában mintha a XIX. század második fele óta egyesülne a pánszlávizmus elmélete a birodalmi gondolat eszmekörével. Már Sztálin is felfedezett ilyen „nagy formátumú” figurákat az orosz középkorból vagy kora újkorból, gondoljunk csak Rettegett Ivánra. A magyarok ebben kevésbé tűnnek következetesnek. Ön hogy látja?