Simor: nincs deflációs veszély Magyarországon

1 perc

2008.12.22. 13:40

Ma nincs deflációs veszély Magyarországon, azaz negatív fogyasztói áralakulásra nem kell számítani, a bérek növekvő trendje nem ezt vetíti előre - mondta a hétfői tájékoztatóján Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.

Az aktualizált konvergenciaprogramban szereplő, jövő évi 4,5 százalékos átlagos infláció valószínűleg a jövő évi költségvetés számaival illetve az IMF megállapodással összefüggésben alakult ki - mondta a jegybank elnöke. Hozzáfűzte azt is, hogy a prognózist készítők nehéz helyzetben vannak, hiszen a feltételek gyorsan változnak.

Az MNB november végi inflációs jelentésének készítésekor még 280 körüli, éppen gyengülő forintárfolyam mellett 80 dolláros hordónkénti olajár volt a jellemző, ma pedig a forint/euró árfolyam 260 körül stabilizálódik, az olajár pedig 40 dollárhoz közelít - magyarázta Simor András.

Az MNB elnöke úgy vélte, hogy ha most publikálná inflációs jelentését a jegybank, akkor a jövő évi átlagos inflációt a novemberben közölt 3,1-3,4 százaléknál is alacsonyabbra várná.