MDF: zöld fordulatra van szükség

1 perc

2009.02.07. 12:30

Zöld fordulatra van szükség Magyarországon a gazdaságban és a beruházások területén is - hangsúlyozta Olajos Péter, az MDF európai parlamenti képviselője szombaton Budapesten sajtótájékoztatón.

A gazdasági válságra hivatkozással nem lehet a hazai környezetvédelmi kiadásokat csökkenteni úgy, ahogy azt Szabó Imre környezetvédelmi miniszter teszi, illetve gondolja, sőt ellenkezőleg, a gazdasági válságból való kilábalás legfőbb motorja a zöld fejlesztés lehet - hangsúlyozta a képviselő.

Az MDF szerint Magyarországnak egy zöld New Deal-re volna szüksége, hasonlóan ahhoz, amikor az 1929-es, Amerikából kiinduló világválság idején a nagy gazdaságfejlesztési programok dinamizálták újra a gazdaságot.

Véleménye szerint a környezetkímélő technológiák elterjesztése, a zöld munkahelyek létrehozása rövid- és hosszú távú gazdasági előnyt jelentenének a hazai vállalkozásoknak, egyben elmozdítanák az országot abból a sajnálatos sereghajtó pozícióból, amiben pillanatnyilag az alternatív energiák felhasználása tekintetében van.

Az MDF szerint Gyurcsány Ferenc és kormánya még mindig nem jutott túl azon a szemléleten, ami a környezetvédelmet egyfajta luxus beruházásnak tekinti - mondta Olajos Péter.