Brit pénzügyminiszter: növelni kell Kelet-Európa támogatását

1 perc

2009.03.10. 10:43

A közép- és kelet-európai gazdaságok támogatásának növelését szorgalmazta keddi nyilatkozatában a brit pénzügyminiszter, aki szerint az EU-n belül van is erre készség.

Alistair Darling az uniós pénzügyminiszterek brüsszeli ülése előtt, a BBC rádiónak adott keddi interjúban azt mondta: az euróövezeti jegybanknak (EKB) már most is van egy hozzávetőleg 25 milliárd eurós kerete, amelyből „bajban lévő, vagy éppen bajba kerülő” országoknak hitelezhet. Darling közölte: úgy érzékeli, hogy „megvan a hangulat” ennek a keretnek a további emeléséhez.

A brit pénzügyminiszter az EU-tagországok középtávú fizetésimérleg-problémáinak kezelését segíteni hivatott EKB-keretre utalt, amelyet tavaly emeltek 12 milliárd euróról 25 milliárd euróra, és amelyből Magyarország már kapott hitelt.