A német fiatalok jobban szégyellik a náci múltat, mint az idősek

1 perc

2010.11.04. 12:56

Zeit Magazin című német hetilap csütörtökön megjelent számában ismertetett közvélemény-kutatás szerint a német fiatalok 65 évvel a harmadik birodalom bukása után jobban szégyellik a náci múltat, mint az előző generációk.

A felmérés szerint viszont ugyanúgy érdeklődnek a hitleri Németország történelme iránt, mint az idősebbek.

A 14-19 év közötti korosztályba tartozók 69 százalékát különösen érdekli a náci történelem. A 20-44 év közöttiek 74, míg a 45 évnél idősebbek 66 százaléka adott hasonló választ.

A 14-19 évesek 59 százaléka többé-kevésbé igaznak tartotta magára vonatkozóan a következő megállapítást: "szégyellem azt, amit a németek tettek a náci uralom alatt". 23 százalék nem értett egyet ezzel, míg 17 százalék teljesen elutasította azt. A 20-44 éves korosztály 49 százaléka, míg a 45 év felettiek 48 százaléka osztotta az idézett véleményt.

A fiatal németek hajlamosabbak elismerni őseik bűnösségét, mint az idősek: a 45 év felettiek 75 százaléka úgy gondolja, hogy családja semmi rosszat nem tett a nácik alatt. A 20-44 éveseknek 68, míg a 14-19 évesek 56 százaléka vélekedik hasonlóképpen.

A közvélemény-kutatás során a TNS Infratest intézet ezer emberrel készített telefonos interjút október 6-13. között. A megkérdezettek fele 25 év alatti volt.