Itt a szuperanyag, ami az ön zsebében is ott lesz, de most még 1 milligrammot sem tudna kifizetni

1 perc

2015.12.10. 07:01

Alaposan megreformálhatja az okostelefonokat és a GPS-eket , de még az autóiparban is jól jön az új anyag, amelynek jelenleg egyetlen milligrammja is milliókba kerül.

A Designer Carbon Materials biztosan rengeteg pénzt fektetett az endohedrális fullerén 14 év óta tartó kifejlesztésébe, de az is elég biztosnak tűnik, hogy megérte nekik. A Metro beszámolója szerint az első megrendelésüket most teljesítették, egy emberi hajszál súlyának harmadát kitevő 200 mikrogrammnyit szállítottak le, a számlán pedig 22 ezer font, azaz 9,5 millió forint állt. Tehát aki 1 milligrammnyit szeretne belőle, annak is 48 millió forintot kellene kifizetnie, egy gramm pedig 43 milliárd forintért szerezhető be.

Miközben ma az atomórák egy szobányi méretűek, a szuperanyag segítségével egyetlen chipen elférő atomórák készíthetők, ezeket aztán mobiltelefonokba is be lehet építeni. Az anyag Telegraph-nak nyilatkozó egyik kifejlesztője, Dr. Kyriakos Porfyrakis szerint ezek a chipek hozhatják majd el a telefonok következő nagy generációját.

A képen buckminsterfullerén látható, ez csak illusztráció
Jochen Gschnaller / Leopold-Franzens-Universität Innsbruck

Az anyag hasznos lehet azonban az autóiparban is: az endohedrális fullerén segítségével a különféle eszközökben lévő helymeghatározó rendszerek pontossága a mai méterekben mérhetőről 1 mm-re csökken. Bár ennek nem sok értelme van, ha mai gyakorlati hasznát nézzük – a méteres pontosság bőven elég arra, amire ma használjuk a GPS-t –, de a vezető nélküli autók esetében már nagyon hasznos lesz: nem mindegy ugyanis, hogy két autó egymáshoz viszonyított helyzetében kétszer 1 métert téved a rendszer, vagy milliméterre pontosan meg tudja mondani, hogy melyik mennyire halad el a másiktól.

Ha érdeklik a különleges anyagok, vessen egy pillantást a Boeing által fejlesztett szuperfémre is, amelynek 99,99%-a levegő.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.