A Trump-kormányzat nem képes mindenkit egyszerre lerohanni, látszanak az ébredés jelei
Amerika meglepően hamar jutott el odáig, hogy aki megszólal nyilvánosan, arra rendőrségi vizsgálat, per és más megtorlás vár – írják neves amerikai professzorok.
A tekintélyuralmat manapság nehezebb beazonosítani, mint korábban, mert a legtöbb közülük autokrata választással kerül hatalomra, majd politikai fegyverré változtatja a közintézményeket, hogy a maga javára billentse át az erőviszonyokat. Így volt ez Magyarországon, Indiában, Szerbiában, Törökországban és Venezuelában – ezt fejti ki a New York Times-ban megjelent kommentárban Steven Levitsky és Daniel Ziblatt a Harvardról, „A demokráciák halála” című kötet két szerzője, valamint Lucan Way, a Torontói Egyetemről.
A jeles demokráciaszakértők úgy vélik, hogy már az USA is átlépte a vörös vonalat, mert az embereknek kétszer is meg kell gondolniuk, hogy szembe szálljanak-e a kormányzattal. Így jelenleg az Egyesült Államok már versengő autokrácia. Az ellenzék és a sajtó elleni támadás gyorsabban és nagyobb erővel következett be, mint például a magyaroknál.
A kritika ára nem olyan magas, mint Oroszországban: nincsenek politikai gyilkosságok, de azért Amerika meglepően hamar jutott el odáig, hogy aki megszólal nyilvánosan, arra rendőrségi vizsgálat, per, adóellenőrzés és más megtorló intézkedés vár. Mellesleg több republikánus politikus is halálos fenyegetést kapott.
Csaknem 250 éve most először fordul elő, hogy egyaránt célkeresztben van az ellenzék és a civil társadalom, és ez óvatosságra inti a lakosságot. Pedig az alkotmány elvileg szavatolja a szólásszabadságot. Ám most sokan inkább befogják a szájukat, vagy a partvonalra húzódnak.
Aggasztó látni, hogy a média öncenzúrát alkalmaz. De még ennél is fontosabb, hogy a republikánus képviselők feladták szerepüket a végrehajtó hatalom ellensúlyaként. Ez egy új rendszer, csak kérdés, hogy gyökeret tud-e verni. A társadalom reakciója idáig csalódást keltett, a fenyegetőzések a megbékélés és nem az ellenállás felé terelik az embereket.