Ilyen ellenzékkel a szexvideó után is nehéz lesz Borkainak megbuknia Győrben
Meglehetősen lassan mozdult rá a győri ellenzék az elmúlt évek legnagyobb botrányára.
Öt évvel ezelőtt 61 százalékkal nyert Borkai Zsolt Győrben, kérdés, hogy a szexbotrány, a drogozás vádja (amelyről képek nem kerültek elő), illetve az egyre erősebb korrupciógyanú mennyire tépázza meg tekintélyét. A gyanús üzleti ügyekről évekkel ezelőtt is írt már a sajtó, ezek most újra, alaposabban feldolgozva kerültek elő.
Az ellenzék ilyen fejlemények után tálcán kaphatta volna a várost, ám elég lassan reagáltak. Glázer Tímea DK-s politikus, a közös ellenzéki polgármester-jelölt csak szerdán tett közzé egy videonyilatkoztatot, melyben elítélte a történteket.
Kedden még azt nyilatkozta,
, "nőként és anyaként nehéz megszólalnia", és amíg korrupciós ügyekre vagy a drogozásra nincs bizonyíték, a politikának nincs dolga az üggyel. A szerdán közzétett felvételen azt magyarázta, azért várt napokig, mert felelősen akart cselekedni, tisztán akart látni.Biztos akartam lenni abban, hogy Borkai története nem valami szóbeszéd, lejáratás, hanem a színtiszta igazság.
Glázer arról is beszélt, csalódott Borkaiban, szerinte szégyent hozott a városra.
Lehet, nem vagyok elég tapasztalt városvezető, de soha nem hoznék ilyen mérhetetlen szégyent a városra.
Úgy tudjuk, ezt a videót kedden – egy nappal Borkai részleges beismerése után – vették fel, de csak mára készült el, ezért tették ki ma. Glázer nem akart beszélni arról, miért csúsztak meg a kommunikációval, Pollreisz Balázs szocialista politikus – akire kiosztották az ügy kommunikálását – azt mondta,
Glázer nőként nem akarta pozicionálni magát ebben az erkölcstelen gusztustalanságban,
de Borkai nyilatkozata után mégis úgy érezték, meg kell szólalnia. Megkérdeztük, hogyan akarják kihasználni a Borkai-ügyet, mire Pollreisz azt mondta, a különböző kitelepüléseken beszélnek majd erről az emberekkel, szombaton pedig a Momentum szervez tüntetést a városba.
Beszéltünk az összefogás más résztvevőjével is, aki azt mondta, a legtöbb párt Budapest-központú,
nyilván nem a győri kampány volt a legacélosabb.
Önmaguktól sem tudtak volna gyorsan reagálni, és helyben is volt dilemma abban, mennyire álljanak bele az ügybe, Glázert úgy jellemezte, hogy "nem a legbeleállósabb jelölt", ami a botrány előtt mindegy is lett volna: "nem volt nyerhetőnek elkönyvelve Győr". Elmondása szerint két napig zajlott a belső vita arról, hogyan reagáljanak az ügyre – ezeket Pollreisz nem akarta kommentálni –, szempont volt az is, hogy ne kössék a botrányt ellenzéki párthoz, hogy ne lehessen egy szimpla lejárató-kampánynak, kitalációnak beállítani, mert az gyengítette volna az információkat.
Ezt idő volt felülírni. Minden párt elkezdett lépegetni, négynapos fáziskésésben vagyunk.
A DK sajtófőnökénél is rákérdeztük a helyi kommunikációra, mire azt a választ kaptuk, a jelölt nem akart kapkodni, felelősen akart megszólalni, és miután közös polgármesterjelölt, sokakkal kellett egyeztetnie.
Az is érdekes, hogy Borkai-ügyben nem helyi politikusok fordultak az ügyészséghez, hanem Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő tett feljelentést, hogy kiderüljön, történt-e szexuális kényszerítés, a Demokratikus Koalíció szóvivője pedig a korrupció gyanúját vizsgáltatná ki. Pollreisz ezzel kapcsolatban annyit mondott, ők még várják a bizonyítékokat, hogy feljelentést tudjanak tenni. A helyi jobbikosok a botrány kellős közepén kiszálltak az összefogásból, amit Pollreisz tegnap úgy kommentált, "Borkai fiúkat is vesz, nem csak lányokat".
Borkai Zsolt győri polgármester botrányáról itt olvashatnak bővebben.